szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Patrick Vieira marad a francia labdarúgó-válogatott keretében, miután rendbe jött a combsérülése.

Erről a nemzeti együttes illetékesei határoztak a legfrissebb vizsgálatok eredményének ismeretében. A döntés egyben azt is jelenti, hogy nincs szükség Mathieu Flaminire, akit Raymond Domenech szövetségi kapitány egy hete biztonsági tartaléknak hívott meg.

Vieira a románok elleni hétfői mérkőzést még kihagyja, a folytatásban azonban már számolhat vele a szakvezető. A csapatkapitány bő egy hete a válogatott egyik toulouse-i edzésén érzett fájdalmat a korábban már sérült bal combjában, ezért kihagyta csapata két utolsó felkészülési mérkőzését. Nem játszott az első előkészületi találkozón sem, akkor Domenech-kapitány pihentette, mert  még Olasz Kupa-döntő várt rá klubcsapatával, az Internazionaléval.

Vincze Szabolcs Sport

Esterházy Márton túltaktikázott futballra és kevés gólra számít

Milyen típusú játékot várhatunk a csapatoktól a most kezdődő foci Eb-n? Miért nincsenek akkora egyéniségek, mint régen? Esterházy Mártonnal, a hvg.hu egyik szakértőjével a küszöbön álló kontinenstornáról és a magyar csapat jövőjéről beszélgettünk.

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca