Emléktörlés alvás közben? Ez még jól jöhet
Hongkongi kutatók állítják, hogy az alvás közbeni memóriamanipuláció innovatív módon segíthet kezelni a traumákat és az érzelmi szorongásokat.
Hongkongi kutatók állítják, hogy az alvás közbeni memóriamanipuláció innovatív módon segíthet kezelni a traumákat és az érzelmi szorongásokat.
Egészen megveszekedett az orbáni propaganda, most már teljes erővel uszul arra, akinek egy jó szava is van a honvédő háborút folytató Ukrajnáról. Innen már csak egy lépés az „ukránbérencség”. Az „imperialisták bérence” fordulat szinte napi szitokszó volt a Rákosi-korszakban, amelyet a mai propagandisták láthatóan jól ismernek. Legalábbis úgy tűnik, szívesen merítenek az akkori szövegekből.
Ez a méregdrága bajor szupersportkocsi a gyártás legelején látta meg a napvilágot.
Izrael folytatja az Irán elleni, péntek hajnalban kezdett légioffenzívát, Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint az iráni rezsim soha nem volt olyan gyenge, mint most. A jelenlegi izraeli-iráni összecsapás sokkal súlyosabb, mint a két ország közötti tavalyi összetűzés, amikor az ellenfelek korlátozott drón- és rakétacsapásokat hajtottak végre egymás ellen. Irán ugyan válaszolt, ám az mindenképpen igaz, hogy a perzsa állam területét az 1980-1988-as Irak-Irán háború óta nem érték olyan súlyos csapások, mint az utóbbi órákban. Izrael célja egy iráni rendszerváltozás kikényszerítése lehet.
„Mi már látjuk, mekkora ajándék az, hogy versenyezhetünk. Az is egy ünnep, hogy rajthoz tudunk állni, mert nem mindig volt ez így” – mondja Ekler Luca kétszeres paralimpiai bajnok a Penge podcastban, ahol a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak és Kenyeres András mentáltrénernek arról is mesél, milyen apróságon múlt, hogy parasportoló vált belőle, miben más a hangulat és a közeg a paralimpián, mint az olimpián, és hogyan tudja összeegyeztetni, hogy a sport mellett a Testnevelési Egyetemen oktat.
Nem kell nukleáris szennyezéstől tartani Irán szerint az Izrael által indított támadások következményeként. Az IDF újabb iráni katonai vezetőket ölt meg, és az atomtudós, valamint civil áldozatok száma is egyre nő. Teherán kemény választ adott szombatra virradóra, több száz drónt és rakétát küldött Izrael felé, és bár ezek többségét az izraeli légvédelem ártalmatlanította, szombaton már halálos áldozatokról és több tucatnyi sérültről adtak hírt.
Nyolc új diplomatát helyeznek ki, egynek pedig meghosszabbítják az ideiglenes kiküldetését.
Kiss-Hegyi Anita kinevezése a Magyar Közlönyben jelent meg.
A fehér zsákokban elhelyezett holttestek szállításában a Vöröskereszt is segíthetett.
Az előző hírlevél óta egyetlen olyan dolog történt, ami talán egyesített minden Európa ezen területén élőt: tök meleg lett. Jó dolog tudni, hogy még van, amiben mindenki egyetért. Erősen nyári, zeneajánlós és koncertheavy hírlevél következik.
A vasúttársaság hivatalos közlése szerint az oldal bizonytalan ideig fejlesztés alatt áll - írja Vitézy Dávid.
A néhai marsi élet fenntartásában is szerepe lehetett annak a vulkánnak, amit most fedeztek fel – de a pontosabb megállapításokhoz haza kéne hozni a Földre néhány mintát. Ez pedig pont most került veszélybe a NASA büdzséjének várható megvágása miatt.
A 26 éves Daniel Arzani mellett három másik játékos is érkezett a labdarúgócsapatba idén nyáron.
Amikor Ranjeet Singh Dhillon egy jómódú indiai család tagjaként úgy döntött, Európában próbál szerencsét, semmit nem tudott Magyarországról, azt gondolta, biztos nagy ország, ha annyi érmet szerez az olimpián. Több üzlettel próbálkozott, köztük volt az Aboriginal ruhamárka is, és húsz éve nyitotta meg az egyik legismertebb budapesti indiai éttermet, az Indigót. A HVG-nek arról is beszélt, igaz-e, hogy minden indiai étel csípős, és arról is, nyitna-e éttermet hazájában.
A jó dolgokra várni kell – most érezte elérkezettnek az időt az Apple arra, hogy végre a felhasználók kezébe adja a szundi időtartamának beállítását.
A vizsgálatot a politikus korábbi nyilatkozatai miatt indították, amelyekben arról beszélt, hogy a pártnak nem kellene elindulnia a jövőre esedékes választásokon.
Az 59 éves férfit elkapták a hatóságok, a házkutatáskor fegyvert és lőszert is találtak a lakásán.
Az amerikai elnök állítja, megpróbálta megkímélni Iránt.
Már csak néhány hónapon keresztül lehet használni azt az androidos képességet, ami lehetővé teszi az alkalmazások letöltés nélküli próbálgatását.
Teheránban úgy vélik, az izraeliek maguktól nem lettek volna képesek végrehajtani egy ilyen akciót.