Van még értelme idén az öngondoskodásnak?

A kormány kivételes intézkedésének köszönhetően a gyermeket nevelő szülők a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót egy az egyben visszakapják, de legfeljebb a 2020. december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalmáig szóló összeget – ez maximum 809 ezer forint fejenként. Ezzel az intézkedéssel az adózók egy részének nem marad szja-ja, amit más kedvezményeknek köszönhetően visszaigényelhetnének, ami az év utolsó hónapjaiban befizetett megtakarításokra is hatással lehet. A Bank360.hu elemzői összefoglalták, mely pénzügyi szolgáltatásokat érintheti hátrányosan a kivételes kedvezmény.



A magyar háztartások tizedében egy emberre bruttó 46 ezer forint jut havonta

Elkészítette a KSH a magyar háztartások 2020-as életszínvonaláról szóló kiadványát. Ebből kiderül: nyolc év csökkenés után újra nőtt a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma, 1 millió 752 ezer főre. Öt gyerekből egy veszélyeztetett, a gyerekes háztartások jóval szegényebbek az átlagnál, a legdurvábban pedig a romák helyzete romlott, pedig már a válság előtt is nagyon rossz volt. A legszegényebbek fejenként bruttó 46 ezer forintból élnek havonta.





Modernizáció nagyvállalatoknak, az alkotás örömével

Modern technológiákat vezetnek be nagyvállalati környezetbe, az új, innovatív, jellemzően nyílt forráskódú megoldásokat képesek megfeleltetni a nagyvállalatok, köztük nagy bankok, azonosítási, naplózási, monitoringolási, IT-biztonsági és egyéb elvárásainak. Így a nagy szervezetek is elérhetik a gyorsaságot, rugalmasságot és költséghatékonyságot eredményező informatikai eszközöket, rendszereket. De mivel foglalkozik még az UpScale? Pintér Szabolcs ügyvezetővel beszélgettünk.



Kezdődik a választás előtti pénzszórás, közel sem láttunk még ekkorát

Húsz éve még az volt a nagy hír, hogy az eredetileg tervezettnél majdnem 1400 forinttal többel nő az átlagnyugdíj a választás előtt, most viszont már ezermilliárdos nagyságrendű pénzt oszt szét a kormány a választást megelőző hónapokban. Összegyűjtöttük, hogy az elmúlt évtizedekben milyen pluszjuttatásokat, adócsökkentéseket kínáltak az épp hatalmon lévők a kampányban.






Sokan nyernek a 200 ezres minimálbérrel, de lesznek vesztesei a béralkunak

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésével több járadék maximális összege is emelkedik. A béremelési hullám az egész gazdaságon át fog futni, de az emelések értékének egy részét elviszi majd az infláció, amit maguk az emelések is fűtenek majd. A vállalkozásoknak ki kell gazdálkodniuk az emeléseket, ehhez kapnak 600 milliárd forint adókönnyítést az államtól, de amúgy is jelentős emeléseket kellene végrehajtaniuk. Az állami kieséseket részben kompenzálják a jobban pörgő adóbevételek. Az önkormányzatok mozgástere szűkül.


300 ezer forintot spórolhatunk, ha az egészségpénztárba fizetjük be a babaváró hitelt

A babaváró hitel egyik legnagyobb előnye a kamatmentesség mellett a kötetlen felhasználás lehetősége: gyakorlatilag arra lehet elkölteni a maximálisan igényelhető 10 millió forintot, amire csak szeretnénk. Az igénylők zöme általában valamilyen lakáscélt valósít meg, emellett azonban számos hasznos módon is elkölthetjük a pénzt - egy ügyes húzással pedig akár jelentős adó-visszatérítést is kaphatunk. Szokatlan megoldás, de csak nyerni lehet vele: cikkünkben megnéztük, milyen előnyei lehetnek annak, ha a babaváró hitel egy részét befizetjük az egészségpénztárba.