Az ember végcélja az a lakhatásban, hogy saját háza vagy lakása legyen – ez a hozzáállás annyira alapvető a magyar lakhatási kultúrában, hogy akkor csodálkozunk inkább, amikor szembesülünk azzal, máshol nem így van. Pedig ez Közép- és Kelet-Európa sajátossága: amikor az Eurostat összeállította a listát, hogy az EU egyes országaiban az emberek mekkora hányada él saját tulajdonú helyen, nem a gazdag nyugati országok kerültek az első helyekre, hanem Románia, Szlovákia, majd harmadiknak 91,3 százalékos aránnyal Magyarország és Horvátország. Hollandiában csak 69, Svédországban 64,5, Franciaországban 64 százalékos ez az arány, a németeknek pedig alig több, mint a fele lakik olyan ingatlanban, ami a tulajdoni lap szerint is a sajátja.

Ez az arány persze azt is jelenti: nagyon sok fiatal van ma Magyarországon, aki a szüleinél lakik, vagy legalábbis papíron oda van bejelentkezve. A 18 és 34 év közötti magyarok 58,9 százaléka él a szüleivel együtt az Eurostat szerint, az átlagos magyar már elmúlt 27 éves, amikor el tud költözni a szüleitől.

Első lakást ma Magyarországon, különösen Budapesten nagyon nehéz vásárolni akkor, ha az ember mögött nincs ott jómódú család, nagyobb örökség, pláne akkor, ha egyedülálló ember szeretne vásárolni. Vannak, akik számára az jelent korlátot, hogy a lakás vételárának minimum 20 százaléka önerő kell, hogy legyen, tehát ha például valaki egy 40 millió forintos lakást szeretne vásárolni, annak minimum 8 millió forintot le kell raknia önerőként. A Magyar Nemzeti Bank már felvetette az ötletet, hogy 15 vagy akár 10 százalékra is vigyék le ezt az arányt, szerintük ezzel évente 5–20 ezerrel több fiatal vehetne fel lakáshitelt.

Még többen ütköznek bele az adósságfékszabályba. Ha valaki havi nettó 500 ezer forintnál kevesebbet keres és legalább tíz évig törlesztene – márpedig a fiatal lakásvásárlók döntő többsége ilyen –, akkor a havi törlesztőrészlete nem lehet több, mint a jövedelme fele. Párok esetében össze kell adni a jövedelmet és a törlesztőrészletet is, így azért már sokkal könnyebb a nettó 500 ezres határ fölé jutni – ebben az esetben a közös jövedelem 60 százalékáig lehet elmenni. Ráadásul nem csak a lakásra felvett hitelt jelenti ez, hanem minden törlesztést, tehát ha valaki diákhitelt fizet még vissza vagy hitelkártyája van, akkor kevesebb hitelt igényelhet lakásvásárlásra.

Nem véletlen, hogy függetlenül attól, ki mit gondol a politikáról vagy a gazdasági döntésekről, ez az a rendelkezése az MNB-nek, amelyet a legtöbben dicsérnek: nagy szerepe volt abban, hogy ma már sokkal kevesebb embert fenyeget a veszély, hogy nem tudja törleszteni a lakáshitelét, mint akár csak öt éve. Azt is jelenti viszont, hogy sokaknak jobban megéri inkább lakást bérelni, mint sajátot vásárolni.

Nézzünk konkrét példát! Az ingatlan.com szerint egy 25 négyzetméteres használt garzonlakás átlagára Budapesten – a 40 négyzetméternél kisebb, ilyen adottságú lakások 830 ezres négyzetméterárával számolva – 20,75 millió forint. Ehhez tehát legalább 4,15 millió forint önerőre van szükség. Ha valaki a huszonéves magyarok átlagkeresetét kapja meg – havi nettó 230 ezer forintot –, és a szüleinél lakik tovább, miközben nagy erőfeszítésekkel ennek a pénznek a felét félreteszi minden hónapban, akkor három év alatt meg is van az önerő. A gondok ez után jönnek: 16 millió forint hitelt és kamatait kellene fizetnie legalább 15 évig úgy, hogy ez a mostani fizetésének minimum felét elvinné havonta – ez még akkor is csak nagyon neccesen érné meg egy kis garzonlakásért, hogy a fizetés valószínűleg nőni fog, ahogy telnek az évek. Akkor már sokkal bölcsebb döntésnek tűnik inkább a szülőknél maradni, vagy ha ez nem megoldható, akkor kibérelni egy lakást, és várni, amíg egy kicsit magasabb lesz a fizetése.

Hasonló a helyzet akkor is, amikor a család éveken át spórolt azért, hogy a felnőtté válásukkor a gyerekek le tudjanak tenni egy önerőt a lakásvásárláshoz. Persze ha valaki annyira szerencsés, hogy egy teljes lakást oda tud adni a gyerekének, annak nincs ilyen dilemmája, de a többieknek lehet, hogy megéri várni, vagy legalábbis számolni egy sort. Valószínű, hogy néhány évvel később drágábban lehet majd lakáshoz jutni, de nem csak az számít, hogy hány forint lesz az ingatlan, hanem az is, hogy az akkori jövedelemhez képest ezt mennyire lesz megterhelő kifizetni. És persze az is teljesen racionális, ha az ember kora huszonévesen úgy számol: amikor már tudni fogja, kivel akar családot alapítani, ketten együtt könnyebben oldhatják meg a lakásvásárlást is, már ha vannak ilyen tervei.

A probléma persze világos, miközben lakást venni is nagyon drága, a lakásbérlés ára bármikor elszállhat. Egy 40 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díja például magasabb, mint a magyarok nagyjából felének havi jövedelme. Így pedig hiába számolgatják sokan azt, hogy mi éri meg jobban, a lakásvásárlás vagy a bérlés, egyre többeknek jobb híján marad az albérlet. A Habitat for Humanity úgy kalkulált, már a válság előtt is a 35 éven alatti magyarok 30 százaléka albérletben élt – és aki a szüleitől nem költözött el, azokat természetesen nem is számították ide –, az albérletben élő budapesti fiatalok majdnem kétharmada pedig csakis azért bérelt lakást vagy szobát, mert a pénzügyi helyzetében ez volt az egyetlen lehetősége.