A csádi misszió most nincs benne a honvédség zárszámadási beszámolójában
A kormányzati szereplőket szállító honvédségi repülőgépek útjainak költségét sem részletezik a zárszámadási törvény tervezetében.
A kormányzati szereplőket szállító honvédségi repülőgépek útjainak költségét sem részletezik a zárszámadási törvény tervezetében.
HVG
Jóval kevesebben kaptak családi adókedvezményt, mint az évtized elején, a gyerekvállaláshoz kötött támogatásból is kevesebbeknek jutott – olvasható ki a KSH most kiadott 2024-es összesítéséből. Az állam azokat támogatja, akik dolgoztak a gyerekük születése előtt, az önkormányzatoknak pedig arra maradt pénzük, hogy összesen 25 milliárd forintot kiosszanak segélyként.
Uniós célokat is szolgál az átcsoportosítás.
A klub, amelybe tavaly vásárolta be magát a Mol, nyáron jelentette be, hogy elköltözik a Megyeri úti stadionból.
HVG
Egy cseppfolyósított gázt szállító hajó látszólag Spanyolországból ment Olaszországba, csakhogy közben útba ejtette az orosz partokat, ahol bizonyíthatóan feltöltötték rakománnyal. A módszer amit alkalmaztak az orosz árnyékflotta egyik jellegzetes taktikája.
HVG
A magyar olajcég finoman jelezte, hogy a Janafnak meg kellene fontolnia a nemzetközi tulajdonosi struktúrákra vonatkozó példákat, a horvát kormányfő viszont kijelentette: az Adria-vezeték horvát volt, és az is marad.
HVG
Az IKEA felvásárolt egy amerikai logisztikai vállalatot, amely mesterséges intelligenciával támogatott technológiával átveheti a kiszállítások szervezését a bútoráruházlánc dolgozóitól.
Azt állítják, az ellátás stabil, de a horvát Janaftól biztosan nem fognak újabb szállítmányokat kapni. A Mol viszont nagyon szívesen szállítana többet.
HVG
Négyen ingatlanközvetítőknek adták ki magukat, ügyvéd társuk pedig a letétbe helyezett összegeket „kezelte”.
HVG
A feltételek viszont meglehetősen szigorúak.
HVG
Az amerikai elnök 92 százalékos vámokkal fenyegette a nagy gyártókat, ami több családi vállalkozást is veszélybe sodorhat.
HVG
Először mondta ki másodfokú bíróság, hogy egy devizahiteles szerződés tisztességtelen feltételeket tartalmazott, ezért a bank a tőke összegén túl nem követelhet törlesztést.
HVG
Látványos akcióval csaptak le az európai ügyészség nyomozói a pireuszi kikötőben a kínai csempészhálózatra. Laura Codruta Kövesi Athénból üzent Kínának és az Európai Unió tagállamainak is: minden eszközt bevetnek a mértéktelen vám- és adócsalások megállításáért.
HVG
A rendelet vitáját és szavazását eredetileg keddre tervezték, de az izraeli nagykövetség Spanyolországban „gonosznak, embertelennek és aberráltnak” minősítette azt, hogy a szavazást október 7-re, azaz a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásának második évfordulójára tűzték ki.
MTI
Krisztalina Georgieva a Nemzetközi Valutaalap jövő héten esedékes éves közgyűlése előtt nyilatkozott.
HVG
A Mol szerint konstruktív megbeszélést folytattak az Adria kőolajvezetéket működtető horvát Janaf vezetésével.
HVG
Évtizedekbe telhet, mire a szabályozás utoléri az új technológiákat. A digitális szolgáltatások kordába szorítása gyerekcipőben jár.
Javier Milei kormánya eddig nem tudta beváltani ígéreteit, ezért a láncfűrészes akciók helyett az elnök visszatért zenész profiljához.
HVG
Az árrés szabályozását dicséri az NGM, miután kiderült, hogy július óta pontosan ugyanolyan az átlagos árszínvonal.
HVG