Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A múlt héten már „bizonyított a piac, a gyors áresések kimozdították az eddigi növekvő trendből a BÉT részvényindexét, biztosan állítható, hogy az állampapírpiaci trend is megtört és a forint korábbi stabilitása is a múlté már.
A mögöttünk álló napok a további esést vetítik előre, mivel a globális tőkeallokációs folyamatok relatív hosszú távú piaci trendeket eredményeznek. Ezen a héten valamivel hosszabb időtávot vizsgálunk, mivel a nagy trendek féléves/éves, vagy még hosszabb időtávon érvényesülnek.
Azért indokolt a teljes 2005-ös év áttekintése, mert egyes napokon jelentős emelkedések is voltak, és a továbbiakban is lehetnek, de alapvetően bearish a piaci hangulat. A forinteszközök tartása a külföldi befektetők számára ma nem vonzó, ahhoz viszont, hogy a piaci hangulat változzon, friss tőkére lenne szükség. Ennek esélye egyre kisebb, mivel az EU illetékes szervei újabb figyelmeztetése erősíti az egyébként is jellemző feltörekvő piaci tőkekivonást a hazai piacon.
Jól kirajzolódik a trendszerű dollárerősödés, amely – mára már egyértelmű – egész 2005-öt jellemezte. Az erősödés csak azokban az időszakokban állt meg, amikor a kamatemelések várható mértékének csökkenését prognosztizálták az elemzők a makrogazdasági folyamatok alapján.
A kötvénypiaci hozamszintek jelentősen emelkedtek, miközben a hozamgörbe lassan vízszintessé válik. A tízéves állampapírhozamok 4 százalékos szint fölötti hozama újabb kamatemeléseket vetít előre, amit a FED többször megerősített.
A FED céljai a foglalkoztatás és az árstabilitás, de az utóbbi évtizedekben az utóbbi érvényesült az előbbi rovására és Greenspan elnök is kifejtette, hogy az infláció emelkedése esetén nem habozik a kamatemelés mértékét és ütemét fokozni. A hazai piacon a forint kereskedése során lassú gyengülést figyelhetünk meg – hosszabb távon -, de rövid távon szemlélve a volatilitás is jelentősen emelkedett.
Ma már biztosra vehető, hogy a hétfői kamatvágás elmarad, de a kamatemelés esélye is közelít a nullához, így változatlan kamatszintre számítunk, miközben a piaci hozamok további lassú emelkedése következhet. Ajánlásunk így nem változott a 252-es EUR/HUF szintnél erősebb forintnál a devizapozíciók építését javasoljuk.
A referenciahozamok a hónapokkal ezelőtti szintekre estek vissza, a trend fordulni látszik itt is, hiszen itt is érvényes az, hogy a gyengülő piac további friss tőkét nem csalogat be, de a korábban kockáztató befektetők ma már más piacokat keresnek az átlagot meghaladó növekedési potenciál reményében.
Ez a trend lassú folyamatként játszódik le, „véres drámák” nem történnek, komoly kilengés nem veszélyeztet a továbbiakban sem, de a trend egyre határozottabb formát ölt. Ajánlásunk továbbra is a kivárás, mivel a hozamok korrekciója várhatóan tovább folytatódik. Inkább likviditási mint stratégiai befektetésként is csak a legrövidebb (max. 3 hónap) futamidejű diszkont kincstárjegyek ajánlhatók, a kifutásig megtartva azokat.
Részvénypiac. A részvénypiac produkálta ismét a leglátványosabb áreséseket, de elképzelhető, hogy a 20 000 pontos lélektani (és technikai szint) szint megtartja a piacot, legalábbis egy ideig. Technikai alapon vizsgálva „fej és vállak” alakzat kezd kirajzolódni, ami azt jelenti, hogy egy ideig a 20000-21000 pontos sávban mozoghat az index, de később (egy, másfél hónap) további esés után 17 000 pontra is eshet. És ez még a jobbik verzió, mert az sem kizárt, hogy kisebb korrekciók mellett jelentős esésekkel tovább csökken az index értéke. Ebben az esetbe a 17 000 pontos szint sem jelent komolyabb ellenállást.
Addig a defenzív részvények tartása (de nem vétele) javasolt, ami azt jelenti, hogy ezek portfólióban tartása relatív kisebb veszteséget okoz a piac zsugorodása esetén, de a későbbi kedvező piaci körülmények közt ismét jó növekedést érhetnek el.
Állampapír piac:
- állampapírok: tartás (max. 3 h. lejárat) , kivárás
Vállalati kötvények:
- eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- tartás: Émász, Démász, Elmű, Mtelekom
Befektetési alapok:
ingatlan alapok vétele, euróban denominált alapok (arany-, kötvény alapok)
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.