Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) a villamosenergia rendszer használati díjának 20 százalékos csökkentését javasolja, aminek hatására - szerintük - a lakossági áremelés mértéke arányosan "automatikusan" csökkenne.
Az IEF pénteki közleménye hangsúlyozza: az előzetes értesülésük alapján túlzottnak tartják a szabadpiaci fogyasztókat terhelő rendszerhasználati díj 2006. január 1-jével tervezett 30 százalékos emelését. A közlemény a Magyar Energia Hivatal (Meh) előzetes tájékoztatására hivatkozik, ami szerint kilowattóránként 0,8-1 forinttal emelkedne a rendszerhasználati díj a jövő év elejétől.
Szakértők véleménye szerint a terheket a megújuló energia kilowattóránként 23 forintos ára, valamint az úgynevezett szénfillér növeli. Ez utóbbit persze még a képviselőknek jóvá kell hagyniuk, mondták a szakértők. A törvényjavaslat szerint a szénfillér nem más, mint a szénipari szerkezetátalakítási támogatás, amit a rendszerirányítási díjban kell megfizetni.
Az IEF közleménye szerint a nagyfeszültségen (120 kilovolt) fogyasztók számára 2003-tól 2005-ig 50 százalékkal, a középfeszültségen fogyasztók számára pedig 35 százalékkal növekedett a rendszerhasználati díj.
A közlemény kiemeli: "... a négy euró megawattóra mértékű díjemelés azon túl, hogy jelentősen növelné a piacon lévő fogyasztók költségeit, magas árkorlátjával visszatarthatja a további fogyasztókat a (szabad- a szerk.) piacra lépéstől, holott a cél éppen az ellenkezője".
Az IEF tagjainak sorában található a hazai villamosenergia szabadpiac legnagyobb szereplőinek többsége.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A tusványosi vátesz megint újraálmodta a jövőt, de közben saját magával is vitába keveredett – rögzíthetjük, ha szembeállítjuk a miniszterelnök hétvégi geopolitikai jóslatait korábbi világmegfejtéseivel. Ez beárazza világháborús riogatását, nagystratégiai ígéreteit és a jobboldalon magasztalt jövőbelátó képességeit.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.