Tőzsdenyitás Nyugat-Európában: gyorsan fölfelé
A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredeken indultak fölfelé, gyorsítva a keddi ütemről, miután az amerikai Fed kamatcsökkentése kedd este reményből valósággá vált. Kereskedők szerda reggel "korai karácsonyról" beszéltek a részvények számára, de úgy vélték, a fölllendülés nem ígérkezik tartósnak.
Jók az olajtársaságok és a nyersanyagipari vállalatok a kőolaj és a fémek drágulása miatt, és javulnak a bankok is, miután a "nem elsőrendű válság" legújabb, ezúttal nagy-britanniai hullámverése csillapodik, mert a brit kormány kezességet vállalt a legnagyobb brit jelzálogkölcsönző, a Northern Rock fizetőképességéért. A bankrészvények számára azonban új kockázat is jelentkezett: a Crédit Agricole borús prfofitfigyelmeztetése, a befektetési részlegénél feltárt szabálytalanságok miatt.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója szerda reggel, 2,5 százalékos nyereséggel, 1546,83 pontra emelkedett.
Kedden, 1,56 százalékos nyereséggel, 1509,67 ponton végzett, 1,77 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Hétfőn 1,4 százalékot vesztett, a múlt héten 0,8 százalékot nyert, az előző héten 2,63 százalékot vesztett. Augusztus 17-én 1426,51 pontra, 3,84 százalékkal a tavaly év végi értéke alá süllyedve, elérte idei mélypontját.
A július 16-i, 1630,32 pontos végeredménye, 9,90 százalékkal az év végi értéke fölött, a legújabb zárócsúcsa 2000. november óta. Az előző rekordsorozat február 26-án fejeződött be, 1550,36 ponton, 4,51 százalékkal az év végi értéke fölött. Az első félévet 8,2 százalékos nyereséggel zárta, a tavalyi első félévben 3 százalékot nyert. Tavaly 15,7 százalékkal emelkedett, 2005-ben 22,6 százalékkal emelkedett, öt éven belül a legnagyobb mértékben.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán mint 146 pontos nyereséggel kezdett, és nyitás után egy órával 133,5 pontos, azaz 2,12 százalékos nyereségnél tartott. Kedden 6283,3 ponton zárt, 100,5 pontos, azaz 1,63 százalékos nyereséggel, 1,00 százalékkal magasabban az év végi értékénél. Hétfőn 106,5 pontot, azaz 1,69 százalékot vesztett. A múlt héten 98,1 pontot, azaz 1,58 százalékot nyert, az előző héten 112,1 pontot, azaz 1,78 százalékot vesztett. Tavaly 10,71 százalékot nyert, 2005-ben 16,71 százalékot nyert, 2004-ben 7,54 százalékot nyert, 2003-ban 13,62 százalékot nyert, háromévi visszaesés után először volt éves nyeresége, 2002-ben 24,2 százalékot vesztett.
A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 több mint 148 pontos nyereséggel kezdett, és nyitás után egy órával 134,48 pontos, azaz 1,77 százalékos nyereségnél járt. Kedden 95,36 pontos, azaz 1,27 százalékos nyereséggel 7575,21 ponton végzett, 14,83 százalékkal az év végi értéke fölött. Hétfőn 17,89 pontot, azaz 0,24 százalékot vesztett. A múlt héten 61,11 pontot, azaz 0,82 százalékot nyert, az előző héten 201,54 pontot, azaz 2,64 százalékot vesztett. Tavaly 21,98 százalékot nyert, 2005-ben 27,07 százalékot nyert, 2004-ben 7,34 százalékot nyert, 2003-ban 37,08 százalékot nyert, 2002-ben 43,94 százalékot vesztett a DAX-30.
Párizsban a CAC-40 több mint 128 pontos nyereséggel kezdett, és nyitás után egy órával 123,52 pontos, azaz 2,21 százalékos nyereségben volt. Kedden 109,98 ponttal, azaz 2,02 százalékkal 5549,35 pontra emelkedett, 0,14 százalékkal meghaladva az év végi értékét. Hétfőn 99,55 pontot, azaz 1,80 százalékot vesztett. Tavaly 17,53 százalékot nyert.
Szerda reggel az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 78,06 dollár volt a legközelebbi, novemberi határidőre az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 47 centtel drágább a keddi zárónál. Korábban reggel 69 centtel drágább, hajnalban előbb 72 centtel, majd 63 centtel volt drágább a keddi zárónál. Kedden 77,59 dolláron zárt, 61 centtel drágábban, mint hétfőn. Az arany, 730,30 dolláron Londonban, kissé visszaesett a kora reggeli 733,10 dollárról, amely új csúcs volt 1980. június óta.
Szerdán az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3984 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, egy óra múlva 1,3966 dollárnál tartott, 0,0020 dollárral olcsóbban a keddi későinél. Tőzsdenyitás előtt egy órával 1,3977 dollár volt az euró, két órával korábban is 1,3977 dollár, a keddi New York-i késői 1,3983 dollár után.
Az euró, miután alig egy hónapja még fél éve nem látott sebességgel olcsóbbodott a "nem elsőrendű válság" nemzetközivé válása miatt, az utóbbi két hétben meredeken feljavult, az amerikai kamatcsökkentés reményére. Kedden újabb lökést adott, hogy a Fed fél százalékpontos enyhítése nagyobb volt a többségi várakozásnál, és az euró új csúcsra drágult, 1,3989 dolláros rekordot érve el.
Az euró előző rekordsorozata július 24-én ért véget, 1,3853 dolláron, az ázsiai forgalomban. Az euró előző rekordsorozata április 27-én New Yorkban ért véget, 1,3683 dolláron. A korábbi csúcsa 2004. december 30-án volt, szintén New Yorkban, 1,3667 dolláron. Az eddigi mélypontja 0,8225 dollár volt, 2000. októberben.
Az euró szerda reggel 5,82 százalékkal erősebb volt a dollárhoz képest, mint tavaly év végén. Kedd reggel 4,99 százalékkal erősebb, hétfő reggel 5,06 százalékkal erősebb, péntek reggel 5,26 százalékkal erősebb, csütörtök reggel 5,33 százalékkal erősebb, múlt szerda reggel 4,87 százalékkal erősebb volt az év véginél.
December végén 11 százalékkal erősebb volt a dollárral szemben, mint 2005 végén.
A 1999. január 1-én hivatalosan bevezetett euró világkereskedelmi premierje 1999. január 4-én, hétfőn volt az ausztráliai Sydneyben, 1,1747 dolláros árfolyamon.