szerző:
MTI

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters által készített beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, júniusra 49,5 pontra – 2003. június óta a legalacsonyabbra – csökkent, a hétfőn megjelent előzetes felmérés szerint. Az elemzők 50,5 pontot vártak.

Májusra 50,6 pont, áprilisra 52,0 pont, márciusra 51,6 pont, tavaly júniusra 58,3 pont volt ez a mutató. Az euróövezet átlagában a bekerülési és a kiszabott árak inflációja 2000 ősze a leggyorsabbra emelkedett, ellenben a teljesítendő megrendelések tovább csökkentek, miközben az új megrendelések is már visszaestek.

Az euróövezeti feldolgozóipar szintén hétfőn kiadott, Reuters-kezelte előzetes beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 49,1 pontra – 2005. május óta a legalacsonyabbra – fogyatkozott, 2005. június óta először jelezve a teljesítmény csökkenését. Az elemzők 50,2 pontra számítottak. Májusra szintén 50,6 pont, áprilisra 50,7 pont, márciusra 52,0 pont, tavaly júniusra 55,6 pont volt ez a mutató.

A bekerülési árak inflációja kétéves csúcsra hágott, miközben a termelői áraké kissé lassult. A mutató 50 pont fölött a teljesítmény javulását, 50 pont alatt a visszaesését jelzi az előző hónaphoz viszonyítva. A mutatók megjelenése után az euró 1,5515 dollárra olcsóbbodott Londonban, előzőleg 1,5551 dollárnál tartott, reggel kissé 1,56 dollár fölött volt. A befektetők úgy vélik, hogy a július elejére biztosra vett kamatemelés után az Európai Központi Bank (EKB) nem szigorít tovább.

A legújabb mutatók is semlegesek az EKB legközelebbi kamatdöntése számára: a piac már eldöntött tényként kezeli, hogy július elején az EKB negyed százalékponttal 4,25 százalékra emeli az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.

Az euróövezetben májusban minden várakozást meghaladva, átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, ez – a márciusi 3,6 százalék után – a legújabb rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta. A tizenkét havi infláció tavaly szeptember óta van az Európai Központi Bank (EKB) legföljebb 2 százalékos célja fölött.

Június elején a bank még nem emelt, de a kamatdöntést követő sajtóértekezleten az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet azzal a nyílt kijelentéssel lepte meg a piacokat és az elemzőket, hogy "lehetséges, de nem biztos" a kamatemelés júliusban. Ennek hátterében az áll, hogy az EKB kinyilvánítottan kevésbé aggódik a gazdasági növekedés miatt, mint az infláció miatt.

Az EKB e hónap elején 1,5-2,1 százalékra emelte az euróövezet idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését a márciusban jósolt 1,3-2,1 százalékról. Decemberben 1,5-2,5 százalékot valószínűsített erre az évre. Az EKB 2005 végén felülvizsgált felfogása szerint az euróövezetben az árstabilitás szempontjából fenntartható potenciál közelebb van évi 2,0 százalékhoz, mint az addig számított 2,5 százalékhoz. A jövő évi növekedésre szóló előrejelzését csökkentette, 1,0-2,0 százalékra a márciusban jósolt 1,3-2,3 százalékról.

Az EKB véleménye eszerint más, mint az Európai Bizottságé. A bizottság az április végén megjelent tavaszi előrejelzésében 1,7 százalékra csökkentette az idei GDP-növekedési előrejelzését az euróövezet számára a februárban jósolt 1,8 százalékról. Ráadásul május végén az EU pénzügyi biztosának szóvivője azt mondta, az évi átlagos növekedés 1,7 százaléknál is kevesebb lehet majd az idén, a kőolaj rekordról rekordra emelkedő ára miatt, azonban – tette hozzá – még korai módosítani a hivatalos előrejelzést.

Ugyanakkor az EKB 3,2-3,6 százalékos évi átlagos inflációt vár idén az euróövezetben; márciusban 2,6-3,2 százalékot, decemberben 2,0-3,0 százalékot jósolt erre az évre. Jövőre 1,8-3,0 százalékos évi átlagos inflációra számít, márciusban 1,5-2,7 százalékot valószínűsített a jövő évre.

Az euróövezeti gazdaságok növekedése az első negyedévben 0,8 százalékra gyorsult a tavalyi utolsó negyedévi 0,3 százalékról, rendre az előző negyedhez viszonyítva, illetve az egy évvel korábbival összevetve 2,2 százalékra emelkedett 2,1 százalékról, az EU statisztikai hivatalának utolsó felülvizsgálata szerint. Tavaly évi átlagban 2,6 százalékkal, 2006-ban 2,8 százalékkal – hatéves rekord ütemben – bővült az euróövezeti GDP.

Eddig az EKB az infláció klasszikus belső forrásával, a pénzellátás rekord közeli növekedésével sem tudott mit kezdeni. Az euróövezeti M3-as pénzellátás összetevői közül a bankközi hitelezés és a lakossági hitelezés a "nem elsőrendű válság" miatt, illetve a lakossági fogyasztás renyheségével összhangban kissé csökken az év eleje óta - bár áprilisban már megint nőtt –, a vállalati hitelezés azonban hónapról hónapra újabb 15 százalékos rekord vagy rekord közeli ütemben emelkedik éves összehasonlításban a legutóbbi adatok szerint is. Az EKB álláspontja szerint ezt azzal kell ellensúlyozni, hogy – amint májusban a bank elnöke a Brüsszeli Gazdasági Fórumon részletezte – a béremelésnek el kell maradnia mind a termelékenység növekedésétől, mind a fogyasztói árindextől, különben a bank kénytelen lesz a legkeményebb szigort alkalmazni. Pedig erről az oldalról továbbra sem látszik különösebb veszély – legalábbis elenyésző a vállalatfinanszírozás hihetetlen méretű bővüléséhez képest –, hiszen az első negyedévben az euróövezeti bértömeg nominálisan mindössze 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a tavalyi utolsó negyedévi 3,2 százalékos többlet után. Az euróövezetben a bértömeg növekedésének üteme a tavalyi második félévben elmaradt az infláció ütemétől.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Euróövezet: 7,1 százalékon stagnál a munkanélküliség

Rekord alacsony szinten, 7,1 százalékon stabilizálódott a szezonális kiigazítással számolt munkanélküliség az euróövezet országaiban áprilisban – harmadik egymást követő hónapja változatlan –, és a 27 uniós tagországban is harmadik hónapja változatlan volt, 6,7 százalékon, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken.

MTI Karrier

Romló foglalkoztatási helyzet az euróövezetben

Az euróövezet országaiban nőttek a munkaköltségek az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest, miközben lassult a foglalkoztatás növekedésének az üteme - tette közzé az EU statisztikai hivatala.

MTI Gazdaság

A hitelválság "kezdi kiszívni az erőt" az euróövezeti gazdaságból

A legutóbbi kemény hangvételű eurójegybanki nyilatkozat ellenére sem tekinthető eldöntött ténynek az euróövezeti kamatemelés, mivel az euróövezeti gazdaság lassul, és ez önmagában mérsékelni fogja az inflációt, áll a Moody's Investors Service hétfőn kiadott londoni elemzésében.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Új rekordon az infláció az euróövezetben, érik a kamatemelés

Az euróövezetben májusban minden várakozást meghaladva, átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn végleges adatként, módosítva a május 30-án kiadott, 3,6 százalékos első becslésen. Az elemzők 3,5 százalékos tizenkét havi drágulásra számítottak előzőleg.

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan

Pikó András üzent a fideszesek mellett kampányoló kerületi lap volt főszerkesztőjének

Pikó András üzent a fideszesek mellett kampányoló kerületi lap volt főszerkesztőjének

Fotós aha-élmények a Petőfi-dagerrotípiától az első szelfiig

Fotós aha-élmények a Petőfi-dagerrotípiától az első szelfiig

Prága is beintett az elektromos rollereknek

Prága is beintett az elektromos rollereknek

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Zuckerberg szerint felkészültek 2020-ra, nem érheti őket meglepetés

Zuckerberg szerint felkészültek 2020-ra, nem érheti őket meglepetés