Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Magyarország jó árakkal jelenik meg a szállodapiacon: Budapesten egy szállodaszobáért átlagosan 123 eurót kérnek egy üzleti vendégtől - derül ki az üzleti utazásokkal foglalkozó Hogg Robinson Group (HRG) legfrissebb szállodapiaci elemzéséből. A tanulmány megállapítja, hogy a nemzetközi szállodaipar a nehéz gazdasági körülmények között is jól állja a sarat és bizonyos régiókban még növekedést is elkönyvelhet.
A Gresham Pallace Budapesten. Nemzetközi összehasonlításban igen versenyképes árak © Gresham |
Németországban ugyancsak alacsonynak mondható a hotelek árszintje. Frankfurtban átlagosan 181 eurót, Münchenben 154 eurót, Berlinben pedig 134 eurót kérnek egy szállodaszobáért.
A felmérésben Abu Dzabi először került fel a legdrágább tíz város közé, az áremelkedés mértéke 23 százalék volt, amivel megközelítette Dubait. Mindez jól tükrözi a térségben lezajló gazdasági fellendülést – derül ki a tanulmányból.
Észak-Amerikában a szállodaárak stagnálnak: New Yorkban ugyanannyit, Houstonban három százalékkal, San Franciscóban két százalékkal kellett kevesebbet fizetni a szobákért.
A világ szállodapiacán növekvő szobaárakkal működnek a hotelek, ám a drágulás 2007-hez képest valamelyest lelassult. A felmérés készítői arra számítanak, hogy a helyzet konszolidálódása után az árnövekedés megáll majd, a hotelek tartani tudják jelenlegi kihasználtsági szintjüket.
A HRG elemzése piaci adatokon illetve olyan szállásfoglalási árakon és tarifákon alapszik, amelyeket 2008. január és július között brit ügyfelek fizettek. Az árakat a 2007. évi hasonló adatokkal vetették össze.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.