Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Gazprom-féle Déli áramlat magyar szakaszához a Mol mellett az E.ON is szívesen biztosítana gáztárolókat - írja a hétfői Népszabadság. Ehhez kapcsolódóan az orosz-európai gázvezeték mögött álló Gazprom tulajdonrészt is szerezhet a hazai gáztárolókban.
A Népszabadság hétfői számában emlékeztet, hogy a német E.ON 2004-ben vásárolta meg a Moltól az összes, 3,4 milliárd köbméter gáz föld alatti raktározására alkalmas hazai területet.
A Gazprom által Európába tervezett Déli áramlat természetes magyar partnereként sokáig a Molt tartották számon. A tervezésre a Gazprom és a Mol közös céget hozott létre, és ígéretként többször elhangzott: a Mol mezői akár 10 milliárd köbméter gáz tárolására is alkalmasak lennének. Ám a Déli áramlat magyar szakaszáról szóló, ez év eleji kormányközi megállapodásból a Molt már kihagyták. Csupán azt foglalták bele, hogy a tanulmányt a Mol-Gazprom közös cégtől kell megvásárolni.
A Népszabadság forrásai szerint ha sok hazai tárolós cég verseng a Gazprom kegyeiért, az orosz cég akár tulajdonrészt is kérhet választásáért cserébe. Legutóbb egy nemzetközi ügylet részeként merült fel, hogy az E.ON esetleg kisebbségi részt adna a Gazpromnak a magyar tárolócégből. Erre sokáig az orosz gáztársaság is nyitottnak mutatkozott, ám a terv végül kútba esett. A lapnak egyik érintett cégnél sem nyilatkoztak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán Viktor elutasítja a javaslatot.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.