Több tucat dolgozót küldtek el a Budapesti Közművektől

Január óta mintegy két tucat nyugdíjaskorú munkavállalótól vált meg a Budapesti Közművek – derült ki a vállalat HVG-nek küldött tájékoztatásából. Információink szerint rajtuk kívül aktív dolgozókat is elküldtek. Az indoklás szerint a több cég összeolvadásából létrejött vállalatnál megváltozott a szervezeti és működési szabályzat, ehhez pedig hozzá kellett igazítani a személyzeti struktúrát is. Sokan ugyanakkor sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni. A vállalat szerint új embereket is felvettek, ezáltal csoportszinten nem változik a létszám.

  • HVG HVG
Több tucat dolgozót küldtek el a Budapesti Közművektől

Az elmúlt hónapokban nagyjából két tucat nyugdíjaskorú dolgozójától is megvált a Budapesti Közművek (BKM) – értesült a HVG. Információink szerint rajtuk kívül aktív dolgozókat is elküldtek. (Mint emlékezetes, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló, 2021-ben alakult BKM-ben egyesült korábban a Főtáv, a közterület-fenntartó, a Főkert, a temetkezési intézet és a kéményseprésért felelős Főkétüsz.)

Lázár Lászlóné, a Budapesti Közművek Dolgozóinak Szakszervezetének (BKDSZ) elnöke az alkalmazottak elküldésével kapcsolatban a HVG-nek azt mondta: „a január óta tartó folyamatban az érintettek száma nem éri el az ötvenet, és a feladatok megváltozásából fakadó új munkaerő felvételekkel együtt összességében nem változik a cég létszáma”.     

„Jó szakmai kapcsolatot ápolunk a munkáltatóval, és mi sem elleneztük, hogy az átszervezés nyugdíjas státuszokat is érintse. Kértük, hogy az átszervezés következtében – ha mindenképp szükséges létszámot csökkenteni –, ahol megoldható, a nyugdíjaskorú kollégákat küldjék el. Ők ugyanis – ellentétben az aktív dolgozókkal – rendelkeznek valamilyen egyéb jövedelemmel, így nem maradnak bevétel nélkül” – fogalmazott. „Azt is külön kértük, hogy a nyugdíj előtt állókat ne érintse a leépítés” – tette hozzá.  

Karácsony Gergely szerint a kormány miatt nem tudnak közlekedni a CAF villamosok

Korábban a Telex arról írt, hogy hiába érkeznek új villamosok, megfelelő infrastruktúra hiányában nem tudja azokat használni a főváros, fejlesztésre viszont nincs pénz.

Lázár Lászlóné azt mondta: a háttérben nem feltétlenül a Budapestet érintő kormányzati elvonás áll, hanem az, hogy amikor 2021-ben létrejött a Budapesti Közművek, akkor új szervezeti és működési szabályzatot fogadtak el, amely az ellátandó feladatok függvényében azóta is többször változott. Ennek következtében pedig bizonyos párhuzamosságokat meg kellett szüntetni, illetve a feladatokhoz kellett igazítani a működést. „Nem biztos például, hogy egy osztályon ugyanannyi kolléga szükséges az összeolvadás után is. Elképzelhető, hogy a munkát kevesebb emberrel is el lehet végezni” – mondta.   

Volt, akitől közös megegyezéssel váltak el, de volt, akitől felmondással. Az érintettek túlnyomó többsége nem fizikai dolgozó volt.    

Sok érintett ugyanakkor azt sérelmezte:

a BKM úgy oldotta meg a szétválást, hogy ne kelljen csoportos létszámleépítést bejelentenie.

Az egy hónapon belül elküldött alkalmazottak száma ugyanis soha nem lépte át a törvényben előírt 30-at, így a vállalatnak bejelentési kötelezettsége sem keletkezett. Lázár Lászlóné ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a szakszervezet is megvizsgálta ezt a módszert, de úgy találták, hogy nem történt szabálytalanság. „Nem egyszerre történt a munkafolyamatok újragondolása, hanem osztályonként külön-külön. Ha végeztek az egyik területtel, akkor nekikezdtek a következőnek, így pedig egy hónapon belül soha nem érték el a csoportos létszámleépítés határát” – fogalmazott. 

Mások azt is szóvá tették, hogy

olyan jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókat is elküldtek, akiket rendkívül nehéz pótolni.

A BKM a HVG megkeresésére azt emelte ki, hogy csoportos leépítés nem történt, a „csoport létszáma pedig 2025-ben változatlan szinten marad 2024-es évhez képest”. Tájékoztatásuk szerint a feladatok változásai miatt folyamatos a fluktuáció a cégnél: „új munkaerő-felvételek is zajlanak, jellemzően a fizikai létszám bővül, a szellemi és adminisztrációs létszám pedig csökken”.  

Budapest kormányzati sanyargatása olyan, mintha Nagy Mártonnak ki kéne csengetnie 5,5 ezermilliárdot

Kinek van igaza a Budapest és a kormány közötti pénzügyi vitában?

A BKM szerint az idén eddig távozó nyugdíjasok száma mintegy két tucat fő, de azt nem tudták megmondani, hogy várhatóan hány munkavállalót küldenek még el. 

A lehetséges indokok között viszont a forráshiányra is kitértek: „Tekintettel a Fővárosi Önkormányzat rendkívül szűkös pénzügyi helyzetére, a Budapesti Közművek törekszik a főváros által finanszírozott tevékenységi divízióit (zöldfelület-fenntartás, köztisztaság, temetkezés) a lehető legnagyobb hatékonysággal működtetni”.   

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.