Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Napi Gazdaság szerint a kormányzati csomag részeként 5 milliárd forintot vonnának el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelettől (PSZÁF), s ha ezt a folyó bevételekből kell előteremteni, akkor lebénulhat a felügyelet, amelynél a lap szerint már a közeli napokban vezetőváltásra kerülhet sor.
A lap hivatalosan meg nem erősített hírek alapján azt írta: a jelenlegi elnök Farkas Ádám és a kormány közötti egyeztetés értelmében az elnök lemond, és helyét Szász Károly veszi át. Farkas Ádám nem kívánta kommentálni a híreket. Ugyanakkor a lap emlékeztet, hogy a kinevezését megelőző bizottsági meghallgatáson egy kérdésre válaszolva maga jelezte: nem ragaszkodik majd pozíciójához, ha az új kabinet más személlyel képzeli el a jövőt.
Nehezítheti a PSZÁF életét az az 5 milliárd forintos elvonás is, amely a kormányzati csomag része, ám nem világos, hogy a folyó bevételekből vagy a felügyelet 11 milliárd forintnyi tartalékából vonnák el − írta a lap, amely szerint ha a folyó bevételekből kellene az összeget előteremteni, akkor szinte lebénulna a felügyelet. A PSZÁF ugyanis évi 9 milliárd forint bevételből gazdálkodik, aminek forrása a pénzintézetek által befizetett felügyeleti díj (a kirótt bírságokból a működés nem finanszírozható). Az elvonás ennek felét teszi ki, ami csak jelentős fizetéscsökkentések és elbocsátások révén érhető el.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen. Tóth Szilárd János politológussal beszélgettünk.