szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az építőipari termelés volumene 3,6 százalékkal volt magasabb tavaly novemberben, mint egy évvel korábban, a termelés növekedése az alacsony bázis mellett az út- és vasút-felújítási munkáknak volt köszönhető - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A közlemény szerint novemberben az építőipari termelés volumene munkanaptényezővel kiigazítva is 3,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 7,3 százalékkal volt magasabb. Az év első tizenegy hónapjában a termelés 8,8 százalékkal maradt el a 2010 azonos időszakitól.

A tájékoztatás szerint az épületek építésének volumene továbbra is elmaradt az előző évitől. A jövőbeni építési munkákra vonatkozó megkötött szerződések volumene több mint egyharmadával csökkent - közölte a KSH.

A termelés novemberi, 3,6 százalékos emelkedésén belül a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építésében 3,2 százalékos visszaesést figyelt meg a hivatal, míg az egyéb építmények építése 10,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növekedést az út- és vasútépítés alágazatba tartozó szervezetek termelésének az előző évi rendkívül alacsony bázist mintegy 50 százalékkal meghaladó termelése okozta.

Szezonálisan kiigazított indexek alapján novemberben az épületek építésének teljesítménye 16,6 százalékkal, az egyéb építményeké 2,3 százalékkal volt magasabb az októberinél. Az év első tizenegy hónapjában az épületek építésének teljesítménye 11,7 százalékkal, az egyéb építményeké 5,7 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.

A KSH tájékoztatása szerint novemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 1,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az egyéb építmények ágazat termelése viszont 15,7 százalékkal meghaladta a 2010. novemberi alacsony bázist, elsősorban a már említett útépítési és vasút-korszerűsítési munkáknak köszönhetően. A speciális szaképítés ágazaté - amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 1,1 százalékkal maradt el a 2010. azonos időszakitól.

A KSH adatai alapján a 2011 novemberében kötött új szerződések volumene az egy évvel azelőttihez képest 3,2 százalékkal emelkedett. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 7 százalékkal esett vissza, az egyéb építmények építésére kötött új szerződéseké viszont 11,3 százalékkal emelkedett a 2010. novemberihez viszonyítva. A növekedés a statisztika szerint a vasút-felújítási munkákra kötött nagy értékű szerződéseknek volt köszönhető.

Az év első tizenegy hónapjában az építőipari vállalkozások csaknem egyötöddel alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek, mint az előző év azonos időszakában. A KSH közleménye szerint az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene a 2010. novemberihez képest 39,5 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 41,3 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 38,5 százalékkal esett vissza.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!