Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Ki kellene léptetni a déli államokat az eurózónából Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint, aki a Heti Válaszban megjelent írásában fejtette ki, hogy mi lenne a megoldás szerinte az euróválságra.
A Time amerikai hetilapban a német gazdaság sikeréről megjelent írás nyomán értekezik ezen a héten Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban az eurózóna válságáról és jövőjéről.
Matolcsy véleménye szerint Európának nagyobb szüksége van a németekre, mint a németeknek Európára, az újraegyesítés után végrehajtott reformokkal, valamint a keleti nyitással ugyanis Németország kitűnő gazdasági teljesítményt ért el.
Bár a nemzetgazdasági miniszter szerint magyar nemzeti érdek az euró sikere és a német versenyképesség fennmaradása, de az euró csapdában van. Matolcsy szerint alapvetően hibás döntés volt egy új világvaluta létrehozása, valamint egy "Európai Birodalom" felépítésének szándéka. A miniszter szerint ugyanis Európának ehelyett inkább "jólétre, szabadságra, a kreatív európai agy eredményeire, kultúrára és békére" van szüksége, ezek a célok pedig szerinte ellentétesek a birodalomépítés kísérletével, és ez okozza az Európai Unió legfőbb problémáit.
"Az unió csapdában van" – állapítja meg Matolcsy, hozátéve, hogy ha az EU elengedi az euróövezetből a déli államokat, akkor azonnali mély válság fog bekövetkezni, de ha benntartja őket, akkor hosszan elhúzódó válság jöhet.
Matolcsy szerint azonban súlyos hiba, hogy az európai döntéshozók ma a hosszú válságra szavaznak. Ehelyett szerinte a németeknek meg kellene hozniuk a jó döntéseket, vagyis "védőernyővel ki kellene engedni az eurózóna harmadát az euróból", a maradék euróövezetben pedig teljes költségvetési uniót kellene létrehozni, miközben globális és keleti nyitást kell végrehajtani, mert szerinte ez kevesebbe kerülne, mint a mai hibás válságkezelés.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.