Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
Parázs kis vita kerekedett közgazdász körökben az amerikai állami nyugdíjakkal kapcsolatban, melyekről a szakemberek egy része úgy véli, hogy alapos bajba sodorhatják az amerikai költségvetést abban az esetben, ha nem jönnek be a gyenge lábakon álló várakozások – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.
Az állam a tengerentúlon ugyanis egy előre ismert havi összeget ígér a majdan nyugdíjba vonuló közalkalmazottaknak, annak megfelelően, hogy mennyi a fizetésük, és hány ledolgozott évük van. Ezt a majdani, akár évtizedek múlva esedékes pénzösszeget – ami tulajdonképpen az állam tartozása – csökkentik a nyugdíjpénzek várható befektetésein elért hozammal, mondván, ha egy év múlva fogok tartozni 100 egységgel, akkor ma tulajdonképpen csak kb. 90 egységgel tartozok akkor, ha ez alatt az egy év alatt kb. 10 százalékos hozamot fogok tudni elérni.
Az állam nyugdíjtartozásának elszámolásában ez egy gyenge láncszem, ugyanis biztosan kevesen tudhatják, hogy mekkora lesz a következő években elért hozam. Ha 10 év múlva az állam az akkori nyugdíjasoknak ki fog fizetni egy konkrét összeget, és időközben a befektetéseken a vártnál jóval kisebb hozamot ér el, akkor az állam jelenlegi tartozása jóval nagyobb annál, mint ami az optimista számításokban szerepel. Az Economist publicistája egy szélsőséges példával illusztrálja a helyzetet: Japánban a tőzsdék 1989-es tetőzése óta a részvények negatív hozamot generáltak, vagyis ha a japán állam 1989-ben úgy számolt, hogy elég a jövőbeli nyugdíjtartozásokra kevesebb pénzt is félretenni, mondván a befektetések majd úgyis szépen hoznak, akkor alaposan tévedett. Ez pedig két lehetséges következménnyel járhat: vagy kisebb lesz az állami alkalmazottak nyugdíja, vagy pluszpénzt kell betenni a rendszerbe, ami boríthat mindent a költségvetéstől kezdve az államadósságig.
