szerző:
Szabó M. István (Shenzhen, Kína) - Baksa Roland

Nem fogják kitalálni, hol nincs szükség arra a több ázsiai és európai országban is bevált adócsalás elleni módszerre, amely úgy ösztönzi számlakérésre az embereket, hogy közben szerencsejátékra is invitálja őket, amivel pénzt vagy autót nyerhetnek. Magyarországon, ahol évente legalább ezermilliárd forintot csalhatnak el az áfabotrányt kirobbantó Horváth András szerint, ugyan öt éve létezett állami számlalottó, de egy év után, a magyarázatot mellőzve beszüntettek, és azóta sem akaródzik újra beindítani.

Tessék elképzelni azt a helyzetet, amint egy dolgos hétköznap végén Kovács Izabella a megbeszélt időpontban beül kedvenc fodrásza székébe, és miután elkészül az új frizura, és szokás szerint fizet a szolgáltatásért, számlát kér a saját nevére. És ehhez azt is képzeljék el, hogy ettől a fodrász nemhogy nem lesz ideges, hanem e kérés boldoggá is teszi, mert a számlával egyfajta ajándékot is adhat visszatérő ügyfelének.

A számlán ugyanis van egy olyan mező, amivel nyerni lehet, mivel a fémfilmes réteg alatt nyeremény lapulhat. A számla, ami így Kovács Izabellának semmibe sem kerül, afféle ajándék kaparós sorsjegyként is funkcionál. Meg arra is jó, hogy egyszer és mindenkorra múlt időbe tegye a szolgáltatószektorra vetülő árnyékot, vagyis azt, hogy az éttermekben, kocsmákban, a fodrásznál vagy a masszőrnél nem adnak rendes számlát.

©

Nem, ez nem Stanislaw Lem vagy Philip K. Dick sci-fi novelláin szocializálódott elme kalandozása, mert a rendszer már jó ideje működik is. Kínában. Ott, ahol az államhatalom a gazdaság kifehérítését is komolyan gondolja, de azt is hallgatólagosan elfogadja hozzá, hogy a szerencsejátékot – szabályozott keretek között – nem pusztán tűrni, hanem táplálni is kell. Nem csupán az állami monopóliumra hivatkozással kell komoly sápot szedni, hanem érdemes vissza is osztani belőle.

Kínában a szerencsejáték – hasonlóan Magyarországhoz – állami monopólium. Népszerű a totó és a lottó (és az is szerencsét hoz, ha lukas pénzzel dobálják a taoista templom harangját, vagy ha jó napon kötnek házasságot), de sokan kerekednek fel annak érdekében is, hogy a valódi játékszenvedélyüket kielégítsék. Tömegek utaznak folyamatosan Makaóra, illetve Hongkongba, ahol a kaszinók, a lovi és a játéktermek mindig teljes gőzzel üzemelnek. A hétköznapok szerencsejáték-igényét kihasználva azonban Kínában mindezt a számlaadási fegyelem javítása érdekében is bevetették.

Ki ne örülne, ha visszakapná a vásárlás árát?

A struktúra úgy épül fel, hogy a szolgáltatószektorban működő cégeket – a fodrászokat, az éttermeket, a bárokat, a masszázsszalonokat stb. – nógatják, hogy az adott tartományi adóhatóságánál speciális számlatömböt vegyenek. A számlatömb annyiban különleges, hogy ezen rajta van a "sorsjegy rubrika" is. Ráadásul a vendég nem egyetlen papírlapra írt elszámolást kap kézhez, mivel Kínában ezt 50, illetve 100 jüanos tételenként "számolják le" a vendég kezébe. (1 jüan ma 38 forint – a szerk.) Minden egyes 50 és 100 jüanos számla tartalmazza a kaparással titkossága alól felfedhető mezőt.

©

A spéci számlatömböket a vállalkozók az adóhatóságnál a névértékük 5 százalékáért vehetik meg, és azt nyerik a bolton, hogy az ügyfeleknek ezt egy plusz kedvességként, "ajándékba" adhatják.

Egy-egy számlalapon (ami tehát 50 vagy 100 jüan, vagyis 1900-3800 forint kifizetése után jár) nincsenek ugyan nagy nyeremények, nincs jackpot, de azzal, hogy a nyertes szelvények után 50 vagy 100 jüan kapható, végeredményben visszaadják az adott számlaszelvényért fizetett összeget. Persze, sok a nem nyerő számla – ezekre a filmfólia alá afféle szöveg kerül, hogy "Köszönjük, hogy elkérte a számlát!" –, és sok kínainak az 50 vagy 100 jüan sem számít túl sok pénznek, de nincs, aki ne játszana, ha azt ingyen, és kockázatok nélkül teheti meg.

Az idegenvezető Jessica (bármilyen furcsa is, itt, Shenzhenben gyakori női név ez a turizmusban) a rábízott csoport ebédjét egy összegben rendezi, és így a számlát, ami megközelíti az 1500 jüant, kaparós sorsjegyes számlalapokkal igazoltatja le. Ahogy az éttermi személyzet elfordul, már le is kapargatja a fóliákat, és bár most éppen nem nyert (vissza) semmit, azt mondja: előfordult már, hogy egy 550 jüanos számlában két 100-as nyerő szelvényt is talált.

A nyereményt kétféle módon lehet felvenni, illetve beváltani. A számlaszelvény hátoldalán szereplő útmutató szerint a 100 jüanos nyereményeket afféle mobiltelefonos feltöltőkártyaként is használni lehet; a kódot a mobilszolgáltatónál egy az egyben, automatikusan jóváírják. Az 50 jüanos, illetve a mobilegyenleg feltöltésre nem használt számlaszelvényekkel ugyanakkor be lehet fáradni a tartományi Mezőgazdasági Bankba, és azt valóban pénzre, nyereményre lehet váltani.

A szisztéma abszolút működőképes. A tíz évvel ezelőtt a kínai fővárosban kipróbált rendszert mára egész Kínában bevezették.

Máshol is nagyon bevált

De nem csak Kínában vált be az ötlet, hogy az adócsalást úgy szorítják vissza, hogy játékos formában érdekeltté teszik az embereket abban, kérjenek számlát. Szlovákiában tavaly ősszel vezették be a számlalottót. A vásárláskor kapott számlákat be lehet küldeni az állami szerencsejáték-vállalatnak, havonta kétszer sorsolnak, és tíz-tíz ember nyer. Az első tízezer eurót (vagyis durván 3 millió forintot) kap, de a tizedik nyeremény is 100 eurót (30 ezer forintot) jelent. Ráadásul ezeken felül havonta egy újabb sorsolással még nyolc számlabeküldőt jutalmaznak meg, fejenként 10 ezer euróval vagy ilyen értékű autóval.

©

Messze a várakozásokon felül özönlenek a számlák. Négy hónap alatt 40 millió számlát küldtek be a szlovákok. Volt, aki az első hónapban közel 2700 darab számlával nevezett be a játékba. Északi szomszédunk azért vezette be a számlakérős lottót, mert évente 45 milliárd forintra teszik az áfacsalás miatt kieső költségvetési bevétel összegét.

Portugáliában idén indult az állami számlalottó. Áprilistól kéthetente sorsolnak a számlát beküldők közül, alkalmanként egy-egy autó üti a szerencsés markát. Csak bizonyos, áfacsalással erősen fertőzött szektorokból származó számlával lehet játszani: aki élelmiszert vásárol, étteremben fizet, megszáll valahol, fodrásznál, manikűrösnél jár (általánosságban szépészeti szolgáltatást vesz igénybe), vagy javíttatja az autóját, motorját, és számlát kér erről, az tud benevezni a számlalottóra.

Portugália kettős ösztönzőt használ
Portugáliában más módon is ösztökélik az embereket a számlakérésre. Tavaly indult az, hogy a kiállító vállalkozás adószámát tartalmazó számla adótartalmának 5 százalékát lényegében visszakapja a számlát kérő magánszemély, ennyivel csökkentheti a saját személyi jövedelemadóját. Augusztustól aztán 15 százalékra emelték ezt az összeget.

Bár csak pár hónapja vezették be a portugálok, máris látványos eredményeket produkálnak – mesélte a hvg.hu-nak egy Portugáliában élő magyar. Januártól lehet gyűjteni a számlákat, azok közül sorsolnak. Idén az első négy hónapban az adószámmal ellátott számlák darabszáma a másfélszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Európában Málta is használja és profitál is a számlafizetés elterjedését elősegítő szerencsejátékból. Málta 130 millió euró, vagyis 50 milliárd forint plusz adóbevételre tett szert, emlékeztetett tavaly egy szlovák lap, az akkor még csak formálódó szlovák számlalottó előzményeit járta körül. Az eredeti ötlet azonban nem európai: Tajvanon az 1950-es évektől alkalmazzák ezt a módszert, ennek a számlájára írják, hogy az adóbevételek 75 százalékkal emelkedtek. A játékkal ott akár 300 ezer eurót, vagyis 100 millió forintot is lehet nyerni.

Mi mégsem rajongunk érte

A sikeres nemzetközi példák ellenére Magyarországon ilyen állami számlalottó nincs. Volt ugyan, még 2009 elején, a válság miatt megcsappanó állami adóbevételek feltornászása érdekében indította az akkori Gyurcsány-kormány, de még annak az évnek a végén a Bajnai-kormány be is szüntette. Ez annak fényében meglepő, hogy nagy hírverést csaptak menet közben a programnak, a köztelevízió is közvetítette a havonkénti sorsolást, amelyen tíz ember nyert 1-1 millió forintot. Ehhez nem kellett mást tenni, mint legalább ezer forint értékű számlát kellett beküldeni a Szerencsejáték Zrt.-hez. Év vége felé pedig a kormányszóvivő is dicsekedett azzal, hogy bőven 200 ezer feletti számban küldték be az emberek a számlákat. (Végül 283 ezer számla érkezett be. Igaz, ez messze elmarad a szlovákok buzgóságától.)

Tud valamit? Írjon nekünk!
Tud valamit, miért álltunk le ezzel? Vannak belsős információi? Tud arról, hogy az állam valamit ki akar fundálni? Esetleg ismeri közelről, miért ódzkodik az állam, hogy újra bevezesse a programot? Írja meg nekünk, küldjön levelet az [email protected] címre! Köszönjük.

Magyarázat sem hangzott el igazán, hogy miért zárták le a programot (csak az az indok merült fel, és az sem hivatalosan, hogy a spórolásra kényszerülő államnak nem telt a játék népszerűsítésére), és hiába kérdeztük most az adóhatóságot és annak felettes szervét, a Nemzetgazdasági Minisztériumot az öt évvel ezelőtti akció hozadékáról és a leállítás okáról, a nekünk levelet küldő szaktárca válaszában megkerülte ezt a kérdést. Ahogyan érdemi válasz arra sem érkezett, hogy tervezik-e, hogy újra visszahozzák. Csak annyit írtak: „a gazdasági tárca természetesen folyamatosan nyomon követi a nemzetközi tapasztalatait minden olyan eszköznek, intézkedésnek, amely a gazdaság fehérítését szolgálja, mivel a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása a jövőben is prioritás a tárcánál.”

A kormány tétlensége nem csak a nemzetközi példák ismeretében furcsa. Az áfacsalás visszaszorítására jó eszközzel nem él az állam, holott az áfabotrányt jó háromnegyed évvel ezelőtt kirobbantó Horváth András is bőven 1000 milliárd forint fölé lőtte be az évente elcsalt áfa összegét, és kiskereskedelmi láncokat is hibáztatott azért, hogy, legalább hallgatólagosan, táplálják az áfacsalást. A hvg.hu is sorra látogatta nemrég az élelmiszerüzleteket, ahol bőven előfordultak gyanúsan olcsó, rendszerint – legalábbis papíron – külföldről származó termékek.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Kórusban dicsérik Putyin hiperszonikus Cirkon rakétáját, de csak az orosz állami médiában

Kórusban dicsérik Putyin hiperszonikus Cirkon rakétáját, de csak az orosz állami médiában

Egy köztévés videó szerint Hadházy nem támadt biztonsági őrökre

Egy köztévés videó szerint Hadházy nem támadt biztonsági őrökre

Ez már tényleg egy korszak vége: a Samsung feladta a Blu-rayt

Ez már tényleg egy korszak vége: a Samsung feladta a Blu-rayt

Hadházy szerint kamu sportnapokra vertek el több száz millió uniós pénzt

Hadházy szerint kamu sportnapokra vertek el több száz millió uniós pénzt

Meglepően gyenge volt a karácsonyi szezon a boltokban

Meglepően gyenge volt a karácsonyi szezon a boltokban

Jön a falusi csok, egy házra is futja belőle

Jön a falusi csok, egy házra is futja belőle