Tudta ezt? Az adóhivatalnak kötelessége (lenne) jófejnek lennie

Meghatározott feltételek mellett az adózó adójának mérsékléséről és fizetési könnyítéséről dönthet a NAV. Az Adózóna mutatja az enyhítési lehetőségeket, kötelezettségeket és a követendő eljárást.

  • hvg.hu hvg.hu
Tudta ezt? Az adóhivatalnak kötelessége (lenne) jófejnek lennie

Bár ezt a NAV-val akár csak kicsit is elmélyültebb kapcsolatba kerülő adóalanyoknak valószínűleg nehezen hiszik el, az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) alapelvként írja elő, hogy „az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.” Az adóhatóság méltányossági jogkörében csak akkor járhat el, ha ezt törvény lehetővé teszi, de egyben köteles is méltányosságot gyakorolni a törvényi felhatalmazás céljának megfelelően, a törvényes keretek között, amennyiben az adózó bizonyítja, hogy körülményei a méltányosság feltételeinek megfelelnek – írja az Adózóna. Az Art.-ben az adóhatóság méltányossági jogköre alapvetően két területen, nevezetesen az egyes szankciók alkalmazása, és a fizetési kedvezményre irányuló eljárások során érvényesül.

A szankciók (adóbírság, mulasztási bírság, késedelmi pótlék, önellenőrzési pótlék) alkalmazása során, ha az adóhatóság megállapítja, hogy az adózó valamely adókötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesítette, a törvény által előírt jogkövetkezményeket alkalmazza. Az adóhatóság a szankció megállapítását indokolni köteles, ki kell térnie a méltányosságot megalapozó körülményekre, illetve az ilyen körülmények hiányára is. Már az első fokú határozatban is lehetőség van csökkentett mértékű bírság kiszabására, és a jogorvoslati kérelem elbírálója is csökkentheti a bírság mértékét, függetlenül attól, hogy azt az adózó kifejezetten nem kérte.

A szankciók mértékének mérséklésére irányuló kérelmet az adózó jegyzőkönyvre tett észrevételében, fellebbezésében vagy felügyeleti intézkedés iránti kérelmében is előterjesztheti. Ha az adózó "méltányossági" kérelemnek nevezett beadványában kizárólag arra, illetve a fizetési kedvezményre irányuló eljárások során irányadó körülmények mellett arra is hivatkozik, hogy cselekményének vagy mulasztásának súlyához, gyakoriságához képest a szankció túlzott mértékű, illetve mulasztásának körülményeit ismerteti (tehát a szankció jogalapját vagy annak mértékét vitatja), a beadványt az adóhatóság először a szankciót megállapító határozat elleni jogorvoslati kérelemként bírálja el anélkül, hogy az adózót vagyoni és jövedelmi viszonyaira vonatkozó nyilatkozattételre felszólítanani.

Nem engedélyezhető fizetési könnyítés a magánszemélyek jövedelemadójának előlegére és a levont jövedelemadóra, a beszedett helyi adóra, valamint a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra (társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett adózók foglalkoztató által levont tagdíjtartozása levont járuléknak minősül) [Art. 133. § (3) bekezdés]. Levont járuléktartozásnak minősül az Art. 178. § 15. pontjában meghatározottak közül a foglalkoztató/kifizető által a magánszemély részére kifizetett összegből levont nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék, továbbá az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) külön törvényben meghatározott része.

Egyéb adók tekintetében fizetési könnyítés engedélyezésére az Art. 133. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén van lehetőség. A törvény értelmében fizetési könnyítés a következő feltételek együttes megléte esetén engedélyezhető:

  • az adósnak fizetési nehézsége áll fenn, amely miatt a tartozások azonnali vagy egyösszegű megfizetésére nem képes,
  • a fizetési nehézség kialakulása a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható,
  • a fizetési nehézség átmeneti jellegű, tehát az adótartozás későbbi időpontban való megfizetése valószínűsíthető.

Magánszemélyek részére a fizetési nehézség felróható kialakulásának figyelmen kívül hagyásával is engedélyezhető a fizetési könnyítés, ha a kérelmező igazolja vagy valószínűsíti, hogy az adó azonnali vagy egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos megterhelést jelent. A fizetési könnyítés engedélyezése nem automatikus, arra csak a törvényben meghatározott feltételek fennállásakor van lehetőség.

További részleteket itt lehet olvasni.