NAV: Nincs változás a négy- vagy több gyermekes anyák szja-kedvezményében
Bár bekerült egy új rendelkezés a vonatkozó törvénybe, ez csak az egyértelműsítést szolgálja – közölték.
Bár bekerült egy új rendelkezés a vonatkozó törvénybe, ez csak az egyértelműsítést szolgálja – közölték.
Igencsak megkönnyítette egy lett-magyar adóelkerülő csoport a lebuktatásukon dolgozó ellenőrök munkáját, amikor a kamu szállításokat úgy papírozták le, hogy teherautó szóba sem került.
A családi adókedvezmény emelése automatikusan történik, így az érintett szülők többségének nincs teendője. Új adóelőleg-nyilatkozatot csak azoknak kell benyújtaniuk, akik korábban összegszerűen, nem pedig a gyermekek száma alapján kérték a kedvezményt, illetve azoknak is szükséges lehet, akik a járulékkedvezményt nem vették igénybe. A helyzetet bonyolíthatja, hogy a csed és a gyed is szja-mentessé válik.
Idén még nehezebb helyzetbe kerültek a katások a várható nyugdíj szempontjából. A jelenlegi feltételekből kiindulva 40 év katás munkaviszony után mindössze 29 446 forintos nyugdíjra számíthatnak.
Ketyeg az óra, május 20-án 24 óráig lehet átnézni, elfogadni, vagy ha kell, akkor módosítani és kiegészíteni az adóbevallást, befizetni az esetleges hátralékot és nyilatkozni az adó 1+1 százalékáról. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Egy törvényjavaslat alapján a bankok adófizetési kötelezettsége megemelkedhet 2026-ban. A Bankmonitor megvizsgálta, hogyan tudják ezt átterhelni ügyfeleikre a pénzintézetek.
Az anyák adószabályairól, a legkisebb cégek adóváltozásáról és a NAV ellenőrzéseiről is szó esik az új adócsomagban.
Ahány ország, annyi stratégia: a magyar kormány például mindenki másnál kedvezőbb adókörnyezettel próbálja ide csábítani a cégeket, ezért cserébe sokkal több áfát kell beszednie az emberektől. A Niveus bemutatta, mivel próbálkoznak Közép-Európa országai, hogy legyen elég bevételük, és mégse váljon riasztóvá a túl sok adó.
Nem minden az, aminek elsőre látszik – ezt sosem árt észben tartani.
A négygyerekes nők szja-mentessége minden külföldire is vonatkozik, feltéve, hogy az illetőnek van (volt) elég családipótlék-jogosultsága. Családi pótlékot azonban csak azok a külföldek kaphatnak, akik huzamos ideig itt élnek, gyerekkel együtt. Alapesetben ugyanez lesz a szabály a két- és háromgyerekesek esetében. A megduplázódó családi adókedvezményből a Fidesz épp idén év elején zárta ki az EGT-n kívülről érkezetteket, tehát a vendégmunkások többségét.
Hankó Balázs bejelentette, hogy a kormány kiterjesztené a 30 év alatti anyák szja-mentességét. Eltörölnék az átlagbérre vonatkozó korlátot, illetve több édesanya lehetne jogosult a kedvezményre? De mégis mennyivel több pénz maradna az anyáknál, és azt mire lehetne felhasználni?
Összeült az Idősek Tanácsa és megkérte a kormány, hogy bővítse ki a termékek körét, amelyek után majd visszaadják a nyugdíjasoknak az áfát.
10-30 százalékkal emelték az üdülőtulajdonosok közterheit több balatoni településen az elmúlt másfél évben, de a Velencei-tó és a Tisza-tó partján is nagyokat emeltek a nyaralók utáni adón.
Sőt, a Munka Törvénykönyve sem maradhat érintetlen az Adótanácsadók Egyesülete szerint, akiket nem lelkesít az ötlet, mivel az adóelkerülés általában együtt jár a készpénz alkalmazásával.
Még tovább növelheti az új adókedvezmény a gazdagok és a szegények, sőt a gazdagok és a középosztály közötti szakadékot is.
Az adóhatóság szerint az új eljárással a vállalkozások is nyernek, hiszen az adatelérés okát nem egy revizori ellenőrzésben kell tisztázni, hanem egy egyszerű, online eljárásban, ahol csak a hiba típusát kell megjelölni.
Sorozatban harmadik évben lett Magyarország az EU legkorruptabb tagállama; minden várakozásnál csúnyábban ugrott meg az inflációnk; folytatódik Trump fenyegetőzése már nem csak a vámok, hanem Ukrajna ügyében is. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Az MKIK szerint valószínű, hogy hamarosan még tovább kell emelni az alanyi adómentesség határát.
A kormány január végén vezette be január elejétől, hogy 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára.
Egy napja még csak több millió font adóelkerülésről szóltak a vádak, most viszont már milliárdos tételekről van szó.