Összesen 3,4 millió ügyfele lesz az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt. irányítása alatt álló Főgáz Zrt.-nek – jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.
Közben már készítik elő a lakossági árampiac állami kézbe vételét.
Az államtitkár elmondta, hogy a távhőszolgáltatás esetében is intenzív munka zajlik. Május végére elkészül az a tanulmány, amely a bonyolult, szétaprózódott piacon elősegíti az ország 95 pontján, más-más műszaki színvonalon dolgozó távhőcégek átvételét. Az egyik legnagyobb magyarországi település távhőcégét hamarosan megvásárolja az ENKSZ - mondta, de nem árulta el a település nevét.
A lakossági szolgáltatást végző energiacégek államosítása alig egy éve a Főgáz megvásárlásával kezdődött.Ezt követően a Magyar Telekom és a GDF-Suez után január 1-től az E.ON ügyfelei is az állami szolgáltatóhoz kerültek.
Az Európában is kiemelkedő nagyságrendű integrációs folyamat okozhat problémákat, de arra megfelelően felkészültek, így az átvétellel egy időben újabb nyolc ügyfélszolgálatot nyitottak Székesfehérvár mellett Pécsett, Szekszárdon, Kaposváron, Dunaújvárosban, Veszprémben, Zalaegerszegen és Nagykanizsán - mondta, hozzátéve: a Magyar Postával együttműködve további 51 postahivatal lesz az E.ON eddigi szolgáltatási területén, ahol foglalkoznak a nemzeti közműszolgáltatással, így országosan már 300 helyen elérhetőek a személyes ügyintézési lehetőségek.
Az államtitkár kiemelte: az ellátási biztonságot javíthatja, hogy a korábbi időszakkal ellentétben a Főgáz a 2014-es üzleti év eredményét, mintegy ötmilliárd forintot teljes egészében karbantartásra fordította és nem osztalékfizetésre. Hozzátette, ez a jövőben is így lesz.