Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Hiába ígérte a kormány, nem kapták meg a béremelést a szakorvosok - írja közleményében az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport.
A kormány tavaly év végén azzal próbálta megnyugtatni az egészségügy kritikus helyzete miatt Balog Zoltánnak nyílt levelet író 781 orvost, hogy megígérték, januártól a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik. Az orvosok most jelentik, hogy a kormány nem tartotta be a szavát, az orvosok most megkapták a januári bérüket, és az nem emelkedett.
Erről az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű csoport adott ki közleményt, rámutatva arra, hogy mivel nem kaptak béremelést, a hálapénz továbbra is mérgezi a rendszert, a szaktárca, vagyis a Balog Zoltán vezette Emmi pedig nem működtet széles körű kerekasztalt.
Közleményükben felidézik a Fidesz 2010-es választási programjának egészségüggyel foglalkozó részét, amelyben az áll: „az egészségügyben dolgozóknak kiemelt szerepük van: a forráshiányos rendszert szinte már csak az ő áldozatos munkájuk tartja életben. {…} A széles körű egyeztetéseken alapuló életpályamodell kidolgozása elengedhetetlen. {…} Az ágazat egyik legsúlyosabb gondja a hálapénzrendszer. {…} Orvosainknak és szakdolgozóinknak megfelelő társadalmi és anyagi megbecsülésre van szükségük: méltó munkakörülményeket, méltó bérezést kell számukra biztosítani.”
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.