„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A cégek ezentúl nem vehetnek fel csak úgy külföldieket, listák készülnek majd a vendégmunkásokról.
Az angliai cégeknek a jövőben kötelező lesz lejelenteniük, hogy hány külföldi munkást foglalkoztatnak – mondta a Telegraph tudósítása szerint Amber Rudd belügyminiszter a konzervatív párt kongresszusán. A lépésnek az a célja, hogy kiderüljön, mely angol cégek nem töltik fel az állományukat britekkel.
A miniszter egyértelműen állást foglalt amellett, hogy külföldiek ne kaphassanak meg olyan állásokat, amelyeket britek is el tudnak végezni. Azt is kilátásba helyezte, hogy a cégeknek komoly teszten kell majd keresztülmenniük ahhoz, hogy külföldieket felvehessenek. Nem lesz elegendő 28 napig meghirdetni az állást, és sikertelenség esetén egy formanyomtatványon beikszelni pár kockát.
Rudd azt mondta, véleménye szerint a bevándorlás számos előnyt hozott az országnak, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból is. Ezért úgy akarják csökkenteni a bevándorlást, hogy az ország csak a legjobb munkavállalók számára maradjon vonzó.Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.