Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos „karácsonyi” fogyasztási hitelnél, a változó kamatozású fogyasztási hiteleknél pedig a kamatváltozás kockázatára is figyelni kell. A MNB szerint az összes fogyasztásihitel-adós közel fele a potenciális pénzügyi sokknak leginkább kitett, az átlagosnál lényegesen alacsonyabb jövedelemű rétegből kerül ki.
A kis összegű „karácsonyi” fogyasztási kölcsönök, azaz a tartós fogyasztási cikkek megvásárlására is köthető, az áruházi közvetítőknél akár azonnal igényelhető áruhitelek körében egyre kevesebb pénzügyi intézmény kínál 0 százalékos teljes hiteldíj mutatójú (THM) konstrukciót. Egy 200 ezer forintos összegű, egy éves futamidejű termék esetében pl. már csak két ilyen intézmény van – derül ki a Magyar Nemzeti Bank november végi adataiból.
A 13-28 százalék közötti THM-ek ma viszonylag kedvezőbbnek számítanak e terméktípusban, a piaci ajánlatok fele pedig a jelenleg 39,9 százalékos, törvényi maximális THM közelében van. Több áruhitel futamideje egyre hosszabbodik, létezik már 7 éves futamidejű konstrukció is.
Számos fogyasztási hitelnél egyszeri (pl. hitelképesség-vizsgálati, folyósítási) vagy rendszeres (pl. folyószámla-vezetési stb.) költséget írnak elő. Ezek ugyanakkor – a kölcsön minden költségét bemutató – THM részének számítanak. A THM-en kívüli teherrel járhat viszont, ha az ügyfél előtörleszteni, módosíttatni szeretné hitelszerződését pl. a futamidő meghosszabbításával, ha késedelembe esik, illetve ha a hitel igénybevételéhez elő nem írt kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. a jövedelemkiesésre szóló biztosítást) vesz igénybe.
A hitel típusától, s az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos „karácsonyi” fogyasztási hitelnél akár 45 ezer forint eltérés is lehet a teljes visszafizetendő tartozásnál – derül ki az MNB közleményéből.
2016-ban már megjelent egy olyan adósréteg, amelynek az átlagosnál lényegesen alacsonyabb a jövedelme. Ez a csoport az összes fogyasztásihitel-adós közel felét teszi ki.Az MNB most a jövedelmi helyzetet, a jövedelemarányos eladósodottságot, az újonnan és a régebben felvett hitelek számát, a hitelnyújtó intézmények számát és a törlesztési késedelembe esést figyelembe véve elemezte a fogyasztásihitel-adósok szegmentációját, hogy azonosítsák a sérülékeny csoportokat.
Az MNB három hitelfelvevői típust különböztett meg Azénpénzem által idézett tanulmányban:
Az MNB szerint egy potenciális sokk bekövetkeztekor a leginkább eladósodott csoport, a túlvállalók kerülhetnek a legnagyobb pénzügyi nehézségekbe.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.