Eleinte ott is a szállókkal próbálkoztak, amelyek egy-két éjszakára menedéket nyújtottak a szörnyű hideg elől. De a régóta utcán élők ragaszkodnak az életmódjukból adódó szabadságukhoz, és persze az összes ebből adódó negatívumhoz is. Ezért a finn politikai elit az önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel együtt egy új programba vágott bele.

Olcsó bérű lakásokat bocsátottak a hajléktalanok rendelkezésére. Ezek egy részét bérbe vette az önkormányzat a tulajdonosoktól, de építettek is új, olcsó lakásokat. A költségvetés 170 millió eurót áldozott a programra. A finnek felismerték, hogy a hajléktalanok szociális gondozásra, tanácsadásra és nem rendőri zaklatásra szorulnak. Aki kapott egy kétszobás, alapkomfortos lakást, az egyfajta felelősséget is vállalt. A lakbér kb. 400 euró, ez a mindenkit megillető támogatásból kifizethető. Amit pedig az alkalmi melókból keresnek, az marad a megélhetésre. De a lényeg az, hogy a szociális munkások, akik részben állami vagy önkormányzati, de inkább civil szervezetek tagjai, visszavezetik a normális életbe az utcára szorult, és a társadalomból kizuhant embereket.

Jelenleg Helsinkiben az éjszakai menedéket nyújtó hajléktalanszállókon mindössze 50 ágy van, és ezek nagy része is üres. A hajléktalanokat lakáshoz és a normális életbe való visszailleszkedéshez juttatta ugyanis a kormányzati program, amelyről a tamperei egyetem számításai alapján kiderült: többe került az államnak harminc éve az utcán bajba jutott hajléktalanok kórházba, szállásra juttatása, sürgősségi ellátása, mint a látszólag drága, de hosszú távon nagyon is jövedelmező lakáshoz juttatás. Egyébként a finn alkotmányban az emberhez méltó lakhatás alapvető jog. A dolgok jelenlegi állása szerint Finnország az egyetlen európai állam, ahol ezt a passzust valóban komolyan veszik. (via l’express; képünk illusztráció)