Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
2018 a családok éve volt, de a külhoni magyar családokról sem feledkezett meg az állam egy mostani szerződés szerint. Ugyanis idén babacsomagokat fognak szétosztani közöttük. 120 millió forintból.
Azt írja az Mfor, hogy egy friss, az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 120 millió forint összegben babacsomagokat fog szétosztani a határon túli magyar családok között.
Az Alap nagyjából 6000 ajándékcsomagra tart igényt, melyek a kiírás szerint 5 terméket fognak tartalmazni. A csomagokat pedig Szlovákiába, Ukrajnába, Romániába és Szerbiába fogják eljuttatni.
A közbeszerzési hatóság oldalán elérhető összefoglaló tájékoztatás szerint a munkára 3 cég jelentkezett, a Promobox Reklámügynöki Kft., a Quantum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Gála Kereskedelmi Zrt., melynek ajánlatát érvénytelennek minősítették.
Az Mfor szerint az ajándék babacsomagokba kerül:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.