Furcsa közbeszerzés után a drágább ajánlatot választotta Zugló önkormányzata a parkolási rendszer kialakítására 2017-ben, amiről kiderült, ráfizetéses lett, írja a 24.hu. A rendszer 2017-ben 490 milliós deficitet produkált, 2018-ban már csak 250 milliót. Az adatokat a helyi közgyűlésben ülő Civilzugló Egyesület elnöke, Várnai László tette közzé. A megegyezés a Fidesz–MSZP-s képviselő-testületi frakciók nagykoalíciós megegyezésében történt meg. A nyertes konzorcium egyik tagja, a C-Ware alapítója 2008-ban Kupper András fideszes politikus azonos nevű nagybátyja volt, a másik cég a francia Parkeon SAS, a harmadik epdig a SIS Parking Kft., amelynek végső tulajdonosai Szellem Zoltán és Várszegi Zsolt. Szellem a 90-es évek Fideszének gazdasági hátországának tagja volt, a SIS PArking pedig egyre-másra nyerte el a parkolási tendereket a fideszes vezetésű fővárosi kerületekben 2016-tól. Hasonló veszteséges parkolási rendszer működik Újbudán is.
Ráfizetéses, drága parkolási rendszert sikerült kialakítani Zuglóban MSZP–Fidesz-összefogással
A zuglói modell máshol is működik, az önkormányzatnak veszteséges üzlet hátterében fideszes szálak sejlenek fel.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.