Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Többek között az egyik leggazdagabb magyar, Gattyán György, valamint Balog Zoltán miniszterelnöki biztos is részt vett a Fehér Házban megrendezett National Prayer Breakfast eseményen.
Ismét meghívták a Fehér Házba Gattyán György milliárdost, a Docler Holding tulajdonosát, aki ezúttal is National Prayer Breakfast eseményre volt hivatalos – írja a Világgazdaság. Gattyán erről képet is közölt Instagram-oldalán, íme:
A portálnak nyilatkozó Docler Holding kommunikációs vezetője szerint Gattyán már évek óta részt vesz az eseményen, amely csak a nevében számít reggelinek, ugyanis inkább informális diplomáciai és gazdasági találkozóról van szó. Az eseményt 1953 óta rendezik meg.
Gattyán nem egyedül ment, ezúttal a Teqball alapítói, Huszár Viktor Dénes, valamint Borsányi Gábor és feleségeik is elkísérték.
Az MTI azt írja, Balog Zoltán miniszterelnöki biztos szintén meghívást kapott az eseményre.
"Azok jöttek itt össze, akik a keresztény értékeknek a közéleti erkölcsi, politikai, gazdasági jelentőségéről gondolkodnak, és az a vágyuk és törekvésük, hogy ezeket az értékeket átültessék az élet legkülönbözőbb területein a gyakorlatba is" - fogalmazott az imareggeli jelentőségéről Balog Zoltán.
Ezzel szemben Orbán Viktornak 2016 óta nem sikerül bejutnia a Fehér Házba. Utoljára akkor járt ott, mikor a korábbi elnök, Barack Obama fogadást és vacsorát adott a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón részt vevő delegációvezetők tiszteletére.
Arról, hogy vajon miért nem sikerül a kormánynak a Trump-vezette Amerikát maga mellé állítani, miért nem sikerül Trumpot Budapestre hozni, vagy legalább egy Blair-house-os fehér házi látogatást kiharcolni, egy korábbi vélemény cikkünkben olvashat bővebben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.