Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Messze még a nyár és a szezon, de az álláshirdető oldalakon már most több balatoni ajánlat sorakozik.
Annyira kevés a dolgozó, hogy a helyi szállodák és éttermek már a szezon előtt négy hónappal igyekeznek feltölteni a létszámot - tudósított az ATV, amely szerint már most lehet hekksütőnek és londinernek jelentkezni a közelgő balatoni szezonra.
A csatorna megszólaltatta egy helyi jacht klub éttermét, ahol most is dolgoznak, igaz, az ügyvezető azt mondta, ők nem szezonra keresnek dolgozót, mert „lássuk be, hogy két hónapos szezonra nem lehet üzleti modellt építeni".
Ugyanakkor az álláshirdető oldalakon viszont már most egymást érik a balatoni ajánlatok: Ssakácsot, szobaasszonyt és konyhai kisegítőt is keres egy siófoki szálloda a nyárra. Egy balatonfűzfői étterem felszolgálókat venne fel, oda viszont szakmai tapasztalat sem szükséges. Egy harmadik, egy büfé konyhai kisegítőt, pultost és mosogatót is keres, akár pályakezdőket is.
Hornyák József elemző a csatornának azt mondta, „átlagosan 200 ezer forintot lehet keresni ebben az iparágban, és ha csak egy országhatárral nyugatabbra megyünk, akkor ennek akár a háromszorosát is meg lehet keresni. És ami különösen pozitív külföldön a munkavállalók szempontjából pl. Ausztriában, hogy ott nem kell külön költeni szálláshelyre."
Sok helyen ráadásul az étkezést is állja a munkahely, így a megkeresett pénzt akár egy az egyben félre tudják tenni a dolgozók. Ezzel pedig a hazai álláskínálók nagy része nem tudja felvenni a versenyt - tette hozzá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?