szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

GDP-arányosan a jóléti kiadásokat csökkentette a Fidesz-kormány a leginkább 2010-hez képest.

Pont az oktatáson és az egészségügyön spórol a leginkább a kormány – írja a Népszava, amely a 2010-es zárszámadást vetette össze a jövő évi, 2020-as elfogadott költségvetés számaival.

Az összevetésből kiderült, hogy épp a jóléti kiadások csökkentek jelentősen: míg 2010-ben a GDP 30,9 százalékát költötték e célra, jövőre az arány már csak 24,5 százalék, még ha egyébként milliárdokkal nagyobb összegről is van szó.

Oktatásra 2010-ben a GDP 5,5 százalékát költötték, 2020-ban csak 4,3-at fognak, egészségügyre 4,6-ot költöttek, most már csak 4-et (miközben az uniós átlag 7 százalék), társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra a GDP 17,9 százaléka ment, jövőre már csak 12,3.

A GDP-arányos nyugdíjkiadások eközben – a korhatáremelés, az infláció feletti nyugdíjemelés eltörlése, illetve a szolgálati nyugdíjak felszámolása miatt – 10,5 százalékról 7,3 százalékra mérséklődtek.

GDP-arányosan még a kormány zászlajára tűzött család- és lakástámogatásokra is kevesebbet költenek, mint tíz éve: míg lakástámogatásokra anno a GDP 1,7 százalékát szánták, a jövő évi bruttó hazai termék arányában ugyanerre már csak 1,4 százalékot fordítanak, illetve a családi pótlékok és a gyerekek után járó támogatások is a GDP 2 százalékáról 1,3 százalékra estek, bár a családi adókedvezmény ebbe nem számít bele.

Az állami bürokrácia kiadásai ugyanakkor az elmúlt tíz év során észrevehetően, a GDP 7,1 százalékáról nyolc százalékra nőttek, emelkedtek a gazdaságtámogatással kapcsolatos kiadások is, a honvédelmi költségek pedig a GDP 0,2 százalékával ugrottak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Radar360: Indul a parlamenti ősz, ismét polgármester lett a vadászházas fideszes

Radar360: Indul a parlamenti ősz, ismét polgármester lett a vadászházas fideszes

Különleges kis radart költöztetne otthonainkba a Google

Különleges kis radart költöztetne otthonainkba a Google

2200 éves alkoholt találtak, van belőle 3 liter

2200 éves alkoholt találtak, van belőle 3 liter