Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Azok az ukrán nyugdíjasok sem maradtak ki a kormány választás előtti ajándékából, akik magyar nyugdíjat kapnak – derül ki Rétvári Bence államtitkárnak Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Évekkel ezelőtt jelent meg a magyar sajtóban, hogy ukránok tömegei kapnak magyar nyugdíjat, ehhez ugyanis elég egy Magyarországon bejelentett állandó lakcím, a számuk pedig a korábbi években emelkedett is. A kifizetések jogalapja egy 1962-es magyar–szovjet egyezmény, amely szerint a magyar nyugdíj igénylésének a magyar állampolgárság felvétele nem feltétele, ukrán állampolgár számára is meg kell állapítani a nyugellátást, ha az Ukrajnában megállapított nyugdíjáról lemond, mert Magyarországra költözik. A nyugdíjat ebben az esetben úgy számolják, hogy az Ukrajnában megszerzett szolgálati időt veszik alapul, de az igénylő által az életpályája során jellemzően betöltött munkakörre számított magyar keresetet.
Vadai arra kérdezett rá, hogy ezek az ukrán nyugdíjasok is kapnak-e a kormány által beígért kilencezer forintos rezsiutalványból, Rétvári válaszában pedig közölte, hogy a vonatkozó kormányrendelet szerint mindenki megkapja az utalványt, aki a kormányrendeletben meghatározott ellátások valamelyikében részesült, vagyis nem nézik, hogy kinek honnan van nyugdíja, vagy hogy az illető valóban Magyarországon él-e, az utalvány küldése automatikus.
Az ukrán nyugdíjasok magyar nyugdíjával kapcsolatos egyezményről Rétvári egyébként azt írta, "a kormány törekszik arra, hogy az egyezményt egy modern, a nemzetközi jog szabályainak megfelelő, arányos teherviselésen alapuló egyezménnyel váltsa fel, az egyezmény átgondolatlan módon történő felmondása azonban a Kárpátalján élő magyarokat is sújtaná", a felmondása pedig semmilyen perspektívát nem adna az érintett személyi körnek a jövőre nézve.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.