Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az áfacsaló csoport fiktív számlákat bocsátott ki, miközben valós tevékenységet nem végzett.
Magyarországot megkárosító, sorozatos áfacsalást elkövető nemzetközi szervezett bűnözői csoportot számoltak fel egy Magyarország mellett négy ország bevonásával végzett akcióban, közölte az Eurojust hétfőn.
Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség tájékoztatása szerint a magyar, a szlovák, a lengyel, a brit és az amerikai hatóságok 193 házkutatást követően hét embert állítottak elő, és további 37 embert hallgattak ki, akiknek szintén közük lehetett a csoport tevékenységéhez.
A bűnözői csoport tagjai az említett országokban vállalatokat alapítottak, majd valós tevékenység elvégzése nélkül, fiktív számlákat állítottak ki egymásnak.
A 2015 januárja és 2019 szeptembere között elkövetett pénzmosással járó adócsalás mintegy 4,3 millió euró (nagyjából 1,5 milliárd forint) veszteséget okozott Magyarországnak.
A hatóságok megközelítőleg 2,3 millió euró (mintegy 730 millió forint) készpénzt, különböző nagy értékű árucikkeket, két luxusautót, bitcoint és ingatlanokat foglaltak le.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.