Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Boris Johnson azt azért megjegyezte a Donald Tusknak írt levelében, hogy a kabinet akarata ellenére egyezett bele a halasztásról szóló uniós döntésbe.
A brit kormány hivatalosan értesítette hétfő este az Európai Tanács elnökét arról, hogy elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének halasztásáról hozott döntést. Ezzel biztossá és hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból október 31-én, vagyis csütörtökön, a Brexit eddigi határnapján.
Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke hétfőn jelentette be, hogy az EU-ban maradó 27 tagország jóváhagyta a Brexit halasztását kezdeményező brit indítványt.
A halasztás 2020. január 31-ig terjedhet. Rugalmas határidőről van szó, vagyis ha London valamelyik köztes hónapban ratifikálja a kilépés feltételrendszerét rögzítő új megállapodást, annak a hónapnak a végén is megszűnhet a brit EU-tagság.
Boris Johnson brit miniszterelnök Tusknak írt, hétfő este nyilvánosságra került levelében hangsúlyozza: a brit kormányra "akarata ellenére ráerőltetett törvény" alapján nincs más lehetősége, mint az, hogy formálisan beleegyezzen a halasztásról szóló uniós döntésbe.
Boris Johnson’s letter to @eucopresident Donald Tusk accepting the Jan 31 extension. Note no reference to the EU’s reminder that the UK is obliged to appoint a Commissioner pic.twitter.com/hP9M2i8EoU
— Tony Connelly (@tconnellyRTE) October 28, 2019
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.