szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

40 tóparti településből mindössze 20 biztosít szabadstrandot. Egy DK-s törvénymódosítási javaslat feltornázná ezt a számot.

"A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet parti településein – ha a településrendezési eszközben erre kijelölt terület nem áll rendelkezésre – ki kell jelölni legalább egy közhasználatú játszóteret, sportpályát vagy közkertet (városokban közparkot), ezen túlmenően legalább egy ingyenesen igénybe vehető strandot vagy egyéb fürdőhelyet, amennyiben a kijelölés természetvédelmi érdeket nem sért” – idézi a Népszava a DK-s Arató Gergely által benyújtott törvénymódosítást, amellyel a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand.

A tó körül ugyanis csökken az ingyenesen használható fürdőhelyek száma: a Balatontipp gyűjtése szerint az idén már csak 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet strandolni. Mint emlékeztetnek: a negyven, tóparttal rendelkező Balaton-parti önkormányzatból húsz település már egyáltalán nem biztosít szabadstrandot, és csak Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen nem kell sehol sem fizetni a parthasználatért. Az északi parton pedig Örvényes mellett  már csak Tihanyban biztosítanak ingyenes fürdési lehetőséget.

Ugyanakkor jelentősen meg tudja dobni egy nyaralás költségeit, ha minden nap ezer forint körüli belépőt kell kifizetni a strandolásért - 500-tól 1700 forintig terjednek a balatoni jegyárak -, míg az ingyenes strandok használatával egy budapesti, négyfős családnak egy egynapos balatoni kiruccanás, még a vonatjegyek belekalkulásával együtt is olcsóbban jöni ki, mint mondjuk a margitszigeti Palatinus Fürdő látogatása - számolta ki a Népszava.

Az Összefogás a Balatonért Egyesület a napokban nyílt levelet is küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, melyben tiltakoztak a szabadstrandok fizetőssé tétele ellen, és arra kérték a döntéshozókat, ne járuljanak hozzá az állami támogatással felújított ingyenes strandok átminősítéséhez.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) ugyanis tavaly kifejezetten a szabadstrandok fejlesztésére lehetett pénzhez jutni, ám a rendbe tett strandok közül az önkormányzatok azóta volt, amit fizetőssé tettek, vagy legalábbis megpróbáltak fizetőssé tenni a mostani szezonra - írja a lap. Volt olyan település, ahol a koronavírus-járvány okozta bevételki­esésekre hivatkozva akarták belépőjegyessé tenni a strandot, ám végül a tiltakozások, valamint az MTÜ állásfoglalása miatt ez nem történt meg. A turisztikai ügynökség ugyanakkor csak véleményt formálhat a kérdésben, a strandok fizetőssé vagy ingyenessé tétele önkormányzati hatáskör.

Nincsenek azonban könnyű helyzetben az önkormányzatok sem - nyilatkozott a lapnak egy balatoni polgármester. Arra hivatkozott, hogy a szabadstrandok működtetése milliókba kerül egy településnek, ám az ingyenes fürdőhelyek fenntartása egyre nehezebb most, hogy a járvány miatt az önkormányzatoktól elvonták a gépjárműadó rájuk eső részét, illetve felfüggesztették az idegenforgalmi adót és az utána járó állami támogatást.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Milliárdos osztalékot fialt Orbán Győző nagyobb cége

Milliárdos osztalékot fialt Orbán Győző nagyobb cége

Szépen tartja még ma is a 200-as tempót ez a 1978-as Mercedes 450 SEL

Szépen tartja még ma is a 200-as tempót ez a 1978-as Mercedes 450 SEL

Felhőkarcoló, NER-erkély és gigastadion: így változott meg 10 év alatt Budapest látképe

Felhőkarcoló, NER-erkély és gigastadion: így változott meg 10 év alatt Budapest látképe