Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Az első félévben a központi költségvetés 1534,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 11,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 313,9 milliárd forintos hiányt értek el – közölte szerdán a Pénzügyminisztérium (PM), hozzátéve, hogy az adatokat jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány.
Ezt a számok is alátámasztják:
A jelentésben megjegyezték azt is, hogy idén június végéig 520 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések (védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztetőgépek).
A lélegeztetőgépek beszerzéséről itt írtunk bővebben:
Akárhonnan nézzük, nagyon drágán vettük a kínai lélegeztetőgépeket
Pánikolhatott a kormány, ezért rendelt meg 16 ezer lélegeztetőgépet Kínából - mondta a hvg.hu-nak egy egészségügyi szakértő. Ez kétszer annyi, mint amennyit Orbán Viktor bemondott mint szükséges mennyiséget, most próbálják eladni a felesleget. Kérdés, sikerül-e, és ha igen, mennyiért.
A PM fontosnak tartotta megjegyezni a dokumentumban, hogy a költségvetésben létrehozott, az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapjába továbbra sem folyt be támogatás, a védekezéshez szükséges forrásokat a kormány teljes mértékben a hazai költségvetésből fedezi. Erről többször írtunk, például itt és itt, de megírtuk azt is, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy az EU magára hagyta Magyarországot a koronavírus elleni harcban:
Magára hagyta volna Magyarországot az EU a koronavírus elleni harcban?
Jó lenne, ha az EU inkább nem csinálna semmit - így vezette fel Gulyás Gergely a kormányinfón az EU csütörtök délután kezdődő, videokonferencia keretében megtartott csúcstalálkozóját. A menetrend szerinti, március közepén megtartandó Európai Tanácsról van szó, ám ezúttal nemcsak a forma különleges, hanem a téma is: minden más helyett a koronavírus elleni fellépésről beszélnek a 27 tagállam állam- és kormányfői.
A hazai kiadások közül kiemelhetők a közúthálózat fenntartására és működtetésére (61,6 milliárd forint), a Falusi útalapból (57 milliárd forint), a kiemelt közúti projektekre (55 milliárd forint) kiadott források – írta a PM. A közlemény szerint a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 40,8 milliárd forint, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forint, a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból 34 milliárd forint, a Modern városok program terhére 29,1 milliárd forint kifizetés jutott, továbbá jelentős összeget fordítottak a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (24,6 milliárd forint) is.
Varga Mihály pénzügyminiszternek nem ez volt az egyetlen mai elfoglaltsága:
Varga Mihály gitározva jelentette be, hogy interjút adott a HammerWorldnek
Önkritikusan megjegyezte, hogy a Deep Purple jobban csinálja.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.