Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Más dolgokat is kifogásolt az Európai Parlament a kedd hajnalban elfogadott megállapodásban.
Az Európai Parlament „határozott sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Tanács jelentősen gyengítette a Bizottság és a Parlament arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a többéves pénzügyi keret és az Európai Uniós Helyreállítási Eszköz keretében fenntartsák a jogállamiságot, az alapvető jogokat és a demokráciát” - többek között ez áll abban az állásfoglalásban, amelyet csütörtök délután fogadtak el az EP rendkívüli plenáris ülésén. Egyben azt várják el a képviselők, hogy maradjon az Európai Bizottság által korábban javasolt rendszer, amely alapján a jogállamiság normáit megsértő tagországokkal szemben alkalmazott szankciókat fordított minősített többséggel kelljen elfogadni, vagyis a többség az elutasításhoz kelljen.
Az állásfoglalás azért fontos, mivel az EP-nek jogában áll megvétózni az uniós állam- és kormányfők által kedd hajnalban elfogadott kompromisszumot a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról. Ez az állásfoglalás pedig elutasítja ezt a megállapodást, a jogállamisági kritériumok felhígítása mellett amiatt, mivel több ponton (például az egészségügyi, oktatási és kutatási programok esetében) csökkentették a forrásokat. Ugyanakkor azt is felróják, hogy nem sikerült megállapodni az uniós kötvénykibocsátással finanszírozott 750 milliárd euró visszafizetésének feltételeiről sem. (A határozat csak annyit mond, hogy erről megkezdik a tárgyalásokat.) A parlament szerint az egyetlen módja ennek az úgynevezett saját források új formáinak létrehozása – vagyis nem fogadják el, hogy a tagállamoknak közvetlen befizetéssel kelljen majd 2028-tól fizetniük. Azt is sajnálatosnak tartja az EP, hogy nem került be a megállapodásba egy áthidaló megoldás, amellyel akár már 2020-ban támogatást nyújthatnának a keretből.
„A Parlament nem fog kész tények előtt meghajolni, és kész megtagadni a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos egyetértését mindaddig, amíg a Parlament és a Tanács közötti újabb tárgyalások során kielégítő megállapodás nem születik; emlékeztet arra, hogy a Parlamentnek mint társjogalkotónak a többéves pénzügyi keretből finanszírozott 40 uniós program mindegyikét jóvá kell hagynia” - olvasható az állásfoglalásban, amelyet a Fidesz képviselői nem szavaztak meg.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.