Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek

Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez.

  • hvg.hu hvg.hu
Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek

Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben az önkormányzatok cégeinek is csak a korábban lekötött földgázmennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük – közölte csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium. A javaslat alapján úgy változtatnak a jogszabályon, hogy az a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megenged a helyi cégek számára. (Korábban voltak olyan távhőszoláltatók, amelyeknek a szerződésében szerepelt egy +/- 25 százalékos egy toleranciasáv az előre lekötött gázmennyiséghez képest, de több helyen még ennél is kevesebb gáz fogyott.)

Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot.

A döntés például települési távhőszolgáltatókat is mentesíthet a lekötött, de fel nem használt gáz után fizetendő kötbér alól.

Ahogy arról a hvg.hu korábban beszámolt, az enyhe időjárás és a közintézmények kötelező gázfogyasztás-csökkentése miatt több városban is jelentősen csökkent október és december között a városi távhőcég hőértékesítése.

Több ellenzéki vezetésű város elég rosszul járt ezzel, mert a korábbi szerződésben lekötött, de fel nem használt gázmennyiség után:

hódmezővásárhelyi távhős cég novemberre 8 milliós kötbért kapott, és úgy készül, hogy decemberben is fizetnie kell majd, mivel az enyhe időnek köszönhetően gázt spórolt. Akadt ugyanakkor olyan város is, amelyre nem rótt ki kötbért az MVM, pedig szintén kevesebbet fogyasztott, mint a lekötött gázmennyiség:

A salgótarjáni távhőcég több mint 160 milliót bukik a gázspórolás miatt

Pedig akad olyan városi távhőszolgáltató, amelyre nem rótt ki kötbért az MVM. Az enyhe időjárás és a közintézmények kötelező gázfogyasztás-csökkentése miatt több városhoz hasonlóan Salgótarjánban is jelentősen csökkent október és december között a városi távhőcég hőértékesítése. Bár nem minden ilyen céget kötelezett kötbér megfizetésére az állami energiaszolgáltató, az MVM, úgy tűnik, a Salgó Vagyon Kft.

Korábban is létezett a kötbér, de akkor az egész fűtési szezonra számolták ki, tavaly ősszel viszont havi elszámolást vezettek be, így előfordulhatott volna, hogy ha februárban majd többet kell fűteni, akkor pedig a kvóta túllépéséért kellett volna büntetővámot fizetnie a távhőcégek.

A büntető kötbérek miatt korábban a távhőszövetség is az energiahivatalhoz fordult, kötbér és a finanszírozás problémáiról ebben a cikkben írtunk részletesen:

Nem csak az abszurd kötbérek miatt van baj a magyar távhőrendszerrel

Több távhőszolgáltatónak pluszpénzt kell fizetnie az alacsony gázfogyasztás miatt, ami nem azért abszurd, mert a spórolás ellenére ki kell egyenlíteni a magasabb számlát, hanem azért, mert a kormány kötelezte huszonöt százalékos spórolásra az önkormányzatokat. Most az állami MVM hajtja a takarékoskodás árát kötbér formájában, de a végső számlát is az államnak kell állnia.

Az Energiaügyi Minisztérium azt is bejelentette, hogy a központi állami hivatalok több mint száz ingatlanban kevesebb földgázt fogyasztva közel 1,7 milliárd forintot takarítottak meg 2022 utolsó négy hónapjában.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.