Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A budapesti kerületek többségénél az átlagos négyzetméterár már meghaladja az egymillió forintot.
Áremelkedéssel zárult a tavalyi év a lakáspiacon – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből. E szerint decemberben országos szinten átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára az előző havihoz képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos volt a drágulás.
Budapesten a novemberihez viszonyítva 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg éves összevetésben 11,8 százalékos emelkedés látszik.
Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékosnak – írta az ingatlanos portál.
Közleményük szerint Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve e városok vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az árnövekedés üteme. A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag.
„A jelenlegi árszintek alapján elmondható, hogy a piac már beárazta a következő időszakban várható keresletélénkülést, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat a dinamikus áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lesz várhatóan, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanjait keresi a kínálatban” – idézte a közlemény az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét.
Balogh László szerint a befektetők visszatérése a lakáspiacra átrendezheti a keresleti viszonyokat is. Erről azt mondta: a budapesti kerületek többségénél az átlagos négyzetméterár már meghaladja az 1 millió forintot, a saját célra vásárló vevők ismét a külső kerületeket, valamint az agglomerációs településeket vehetik célba. Ugyanez a mintázat várható a többi nagyváros esetében.
Az ingatlan.com úgy véli, lehetőségeket is tartogat az áremelkedés a vásárlók számára. Az adataik szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V. Miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez.
A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára.
„Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet” – emelte ki Balogh László.
A megyeszékhelyeken a használt lakóingatlanok esetében Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos árral.
Az új lakásoknál másképp alakul a rangsor, így Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. A legolcsóbbak közé sorolható a mostani kínálat szerint Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.