Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nyitottabbá válnak a banki ügyfelek a digitális szolgáltatásokra, és arra is, hogy tanácsot kérjenek a pénzügyeikben, de a folyamat lassú, és a kormányzat sem az előremutató irányzatot ölelte keblére. Az OTP szakértőivel beszélgettünk a bank egyik kitüntetett fiókjában mindenről, ami akár a szektort, akár az ügyfeleit érintheti.
Átalakulóban van a bankszektor, ez különösen igaz egy olyan gigászi szereplőre, mint az OTP, ami nem csak a magyar, hanem az egész regionális piacon meghatározó szereplő. Horváth Tímea, az OTP Bank az OTP Bank Lakossági kiszolgálásáért felelős ügyvezető igazgatója, Koncsek Gergő, az OTP Bank Fiókhálózati működésért felelős vezetője, és Zsebő Béla, az OTP Bank fióki működési vezetője a bankcsoport „butikfiókjában” beszéltek ezekről a változásokról.
Az derült ki, hogy a piacvezető pénzintézet is igyekszik folyamatosan megújulni, de szerteágazó ügyfélköre okán a hagyományosnak tekinthető banki szolgáltatásokról sem fog lemondani, ennek nem is látják realitását a közeljövőben.
Évi több mint 7 millió ügyféltalálkozó történik országszerte az OTP fiókhálózatában. Ezekről kérdésünkre a banki vezetők elmondták, hogy sokkal nagyobb súllyal jelenik meg a bank működésében a tanácsadói szolgáltatás, és ezt immár náluk is több más pénzintézethez hasonlóan, szervezetten, előre megbeszélt időpontban történik. A cél is már az, hogy ne csak besétáljon valaki egy bankfiókba, hanem célzottan vegyen igénybe szolgáltatást.
Ezzel együtt még a kiemelt fiókban is tartanak készpénzt, miközben az elmúlt években több versenytársuk kifejezetten ráment a készpénzmentességre a bankfiókjaiban, és erre több európai országban is találkoztunk már példákkal.
Ha nem is látják elképzelhetőnek a készpénz kihalását, az OTP-ben is azt tapasztalják, hogy dinamikusan bővül a digitális csatornák, az internet- és mobilbank használata. A mobilbank felé van erősebb elmozdulás, az OTP saját kutatása szerint az ügyfelek 73 százaléka használja a mobilbanki szolgáltatást. Ennek megfelelően a banknak is vannak készpénzmentes fiókjai, de a vezetők elmondása alapján az ügyfelek átállása meglehetősen lassú.
A kormány ezzel a folyamattal éppen szembemegy. Alkotmányos jog lehet a készpénzhasználat, Orbán Viktor miniszterelnök szerint minden faluban lesz készpénzkiadó automata, amit „mi viszünk ki”. Erről is kérdeztük az OTP szakértőit, de a részletek ismeretének hiányában türelmet kértek.
A Magyar Nemzeti Bank évekre visszanyúló adatai szerint szezonális fluktuáció függvényében 7-8 ezer milliárd forintnyi készpénz van forgalomban. Ebben benne van a közmondásos párnaciha, mint megkérdőjelezhető megtakarítási forma, és az is, hogy amint megjön a nyugdíj vagy a fizetés, és azt egy az egyben kiveszik egy ATM-nél a banki ügyfelek.
Kérdésünkre, hogy ebből az állományból mennyit kezel az OTP, akár a kiemelt bankfiókjában, nem kaptunk konkrét választ, ami érthető is, lévén nem akarnak rossz szándékú embereknek tippeket adni. Azt viszont elmondták, hogy nagyon pontosan tudják követni a teljes hálózatban a forgalmat.
Az OTP rendelkezik a legnagyobb ATM-hálózattal itthon. Kérdésünkre kifejtették, hogy a hálózat folyamatosan bővül, és megújul 10 éves ciklusokban.
Az automatáknál éves szinten nagyjából 50 millió tranzakciót bonyolítanak le az ügyfelek. Ebből nagyságrendileg 9 millió a készpénzbefizetés, egyetlen hónapban az ügyfelek mintegy 150 milliárd forintot fizetnek be. Gazdaságpolitikai fronton a kormánynak jó eséllyel azon kellene elgondolkodnia, hogy a piacvezető pénzintézethez ez a 150 milliárd forint miért készpénzes befizetéssel kerül.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.