Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az intézkedések részleteit a csütörtöki kormányinfón ismertetik majd.
Döntött a kormány a falusi kisboltok és kiskocsmák támogatásáról, arról, hogy minden faluba legalább egy ATM-et „visznek”, illetve hogy templomfelújítási programot is indítanak – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök.
A kocsmaprogramról február végén adtak hírt először, akkor a nemzetgazdasági miniszter azt közölte, hogy összesen egymilliárd forintot, egyenként 3 milliót kaphatnak a helyek. „A kiskocsma mindig a falu lelke” – mondta akkor Nagy Márton. Később kiderült, hogy a vissza nem térítendő támogatásra a Kisfaludy Program keretében pályázhatnak az ezer főnél kevesebb lakosú települések egész évben nyitva tartó italüzletei. Az elnyert pénzt a rezsiköltségekre, bértámogatásra, energiahatékonysági fejlesztésekre, eszközbeszerzésre, valamint marketingre és arculatváltásra költhetik.
A falusi kisboltok támogatásáról az utóbbi hónapokban nem volt szó, de ilyen pályázati lehetőség már évek óta nyitva áll előttük: a Magyar Falu Program keretében elnyert összegeket ingatlanvásárlásra és -fejlesztésre, eszközbeszerzésre és bértámogatásra fordíthatták a kétezer fősnél kisebb településeken. Mostani bejelentésében Orbán Viktor erről nem közölt több részletet annál, mint hogy ezek az üzletek is 3-3 millió forintra pályázhatnak.
Az ATM-ek telepítéséről a múlt héten már közzétették a kormányhatározatot, eszerint a kabinet „egyetért azzal, hogy a készpénzhez való hozzáférés biztosítása kiemelt fontossággal bír a vidéki térségekben”, ezért „Magyarország valamennyi településén biztosítani kell legalább egy automata bankjegykiadó gép (ATM) üzemeltetését”. Nagy Mártonnak április 30-áig kell beszámolnia a végrehajtásról és annak költségigényéről. A Bankszövetség hétfőn tárgyalt vele az ATM-hálózat országos kiépítéséről.
A templomfelújítási program sem újdonság, ilyen már 2021-ben indult, akkor közel 26 milliárd forintot különítettek el erre a célra.
Orbán a bejelentéseket azzal vezette fel, hogy szerintük a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz. Zárásként pedig arról beszélt, hogy „a falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni. Ezen dolgozunk”.
Az intézkedések részleteinek ismertetését a csütörtöki kormányinfóra ígérte.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.