Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Fidesz 1,1 milliárdjával a Tisza Párt 28 milliója áll szemben.
A tavalyi önkormányzati és európai parlamenti választások óta 1,3 milliárd forintot költöttek el Magyarországon politikai hirdetésekre a Facebookot és az Instagramot üzemeltető Meta rendszerében – írja a Népszava.
Lévai Richárd marketingspecialista a lapnak azt mondta: ez más, európai országokhoz képest magas aránynak számít annak ellenére, hogy a választás előtt, a kampányban még nagyobb összeget szórtak ki, 3,4 milliárdot körülbelül öt hónap alatt.
A költésekben a kormánypárt vezet, a Fidesz összesen 1,1 milliárdot fizetett Facebook-hirdetésekért az elmúlt bő kilenc hónapban. Az ellenzék ehhez képest nagyjából 210 milliót költött, ebből a Tisza Párt 28-at. Orbán Viktor miniszterelnök elsősorban külpolitikai témájú bejegyzéseit hirdette.
Nemrég arról írtunk, hogy a kormánypárt korábban rendkívül hatásosan kommunikált a közösségi oldalakon, de a Tisza Párt megjelenése óta csökkenhetett a sok milliárd forintból fenntartott hálózat eredményessége.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.