A Trump vámháborújára adott lépésekről tárgyalt a francia elnök és a brit miniszterelnök

Miközben Donald Trump egy golfversenyen bejutott a döntőbe, az európai vezetők egymással tárgyalnak, hogyan lehet válaszolni a vámháborúra.

  • HVG HVG
A Trump vámháborújára adott lépésekről tárgyalt a francia elnök és a brit miniszterelnök

Az amerikai vámháborúra adott lépésekről tárgyalt egymással Emmanuel Macron és Keir Starmer. A BBC beszámolója szerint a francia elnök és a brit miniszterelnök egy szűkszavú közleményt adott ki arról, hogy semmilyen válaszlépést nem zárnak ki, de azért azt is hozzátették, hogy egy kereskedelmi háború senkinek sem volna érdeke.

De arról is tárgyaltak, hogy folytatódnak az egyeztetéseik, miként tudják közösen támogatni Ukrajnát. Ebben külön nem nevesítették az Egyesült Államokat, de az elmúlt két hónapban a világ Ukrajna pártján álló része nagyrészt épp brit vezetéssel dolgozik azon, hogyan tud több segítséget kínálni akkor, ha az amerikaiakra nem lehet számítani.

Donald Trump eközben a BBC szerint egy, a közösségi médiában közzétett bejegyzésen kívül – amelyben arról írt, hogy ki kell tartani, mert majd milyen jó lesz a vámok hatása – nem foglalkozott a vámháborújával. Ehelyett egy golftornán vett részt, ahol a szombati meccsét megnyerte, így vasárnap a döntőben léphet pályára.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.