Bár az ígért repülőrajt helyett földbe állt a magyar gazdaság, továbbra is ömlik a közpénz az Orbán-kormánynak kedves alapítványokhoz és piaci szereplőkhöz – írja a Magyar Hang a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda nyilvános elszámolásai alapján.
Az elszámolásokból kiderült, hogy
- márciusban a Miniszterelnökség ötmilliárd forintot juttatott az Orbán Balázs-féle Matthias Corvinus Collegium Alapítványnak szakmai feladatok ellátására és infrastruktúrafejlesztésre;
- szintén márciusban a Miniszterelnöki Kabinetiroda 1,5 milliárd forintot adott a Kommentár Alapítványnak, amelynek kuratóriumi tagja a vállaltan Orbán-hívő Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója;
- áprilisban pedig 2,7 milliárdos miniszterelnökségi támogatást kapott az annavölgyi Hauszmann-emlékház felépítésére a Hauszmann Alapítvány, ahol a kuratórumi elnöki posztot Madaras Bence, a Várkapitányság volt vezérigazgatója tölti be, és a kuratóriumi tagok között ott van Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár és Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács elnöke is.
A legnagyobb tételt továbbra is Balásy Gyula médiacégei vihetik el: három külön tételben összesen bruttó 25 milliárd forintot kapott a New Land Media és a Lounge Design, az Európa jövőjét és az állampolgárok életét „kiemelten érintő” kormányzati kommunikációs feladatok elvégzésére. Emellett kommunikációs és rendezvényszervezési munkákat is kaptak Balásy-cégek: a Miniszterelnökség 551 millió forintot, a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2,3 milliárdot szánt ilyen célokra. (Igaz, itt nem szerepel a kifizetések időpontja, így lehet, hogy ezeket a tételeket csak később egyenlítik ki a minisztériumok.)
A Magyar Hang számításai szerint a „kisebb”, pár tízmilliós, Fidesz-közeli szervezeteknek juttatott összegekkel együtt a közpénz-koncentráció eléri 57 milliárd forintot.
https://hvg.hu/gazdasag/20250430_Repulorajt-gdp-visszaeses-valsag-ksh-ebx