A következő kormány komoly kihívások előtt áll, ha teljesíteni akarja vállalásait, ezeknek ugyanis jelentős költségvetési terhe lesz. Ugyanakkor Magyarországon nem forráshiány van, hanem „közvetítési hiba” – véli Karagich István, a Blochamps Capital alapító-vezetője.
A privátbanki elemzőcég vezetője szerint ezért a következő kormánynak hat pont mentén kellene újra gondolnia, milyen irányba akarja mozgatni a pénzügyi közvetítőrendszert, és milyen mederbe terelné a megtakarítási, illetve a hitelezési politikát.
A vagyonadó átgondolása
Az egymilliárd forintos értékhatárnál meghúzott vagyonadó több kárt okozhat a gazdaságnak, mint amennyi bevételt hoz, miközben a célzott hatást csak korlátozottan érné el – ráadásul az elmúlt másfél évtizedben a NER rendszerében extra jövedelemre szert tett új elitet a vártnál kevésbé érintené. A vagyonadó hosszú távon várt bevételi eredményei számos országban elmaradtak, miközben a vállalkozói szándékot jelentősen csökkentette, és az állami végrehajtói szervek költségeit aránytalan mértékben növelte. Érdemes lenne más kárán okulnunk.
A vagyonadó helyett hasznosabb lenne a tőkejövedelmek oldaláról megközelíteni a társadalmi-adópolitikai kérdést. Átmeneti, 3–5 éves időtávon például, indokolt lehetne egy olyan többlet-osztalékadó, amely az előző évi eredményt érdemben meghaladó osztalékkivonást terhelné. Ezt egészíthetné ki egy sávos örökösödési és ajándékozási adó, amely a vagyonátadást célzottabban érné el, mint egy nominális értékhatárhoz kötött vagyonadó.
https://hvg.hu/gazdasag/20260413_katona-tamas-jojjon-a-csaladi-potlek-es-a-legalacsonyabb-nyugdijak-emelese-a-minimalber-adojanak-csokkentese
Kiegyezés a bankrendszerrel: a pénzintézet újra közvetítsen, ne csak túléljen
A bankrendszert vissza kell engedni a saját szerepébe: ne az állam legyen egyszerre a legnagyobb forráselszívó, a legnagyobb versenytárs a megtakarítási piacon, és a hitelezés irányítója is egyúttal. Az önmagában kiindulópont, hogy egyetlen versenyorientált szektor, így a bankrendszer sem élhet Damoklész kardja alatt, mert az állam korlátozni akarja a szereplők számát.
A tranzakciós illetéket, az extraprofitadót és minden olyan terhet, ami a banki aktivitást, a kockázatvállalást és a versenyt gyengíti, rövid, előre kijelölt menetrend szerint ki kell vezetni. E a terheket a bankrendszer végső soron áthárítja, azaz a lakosság és a vállalatok fizetik meg.
A lakossági finanszírozás torz szerkezetének lebontása
Nem tartható fenn az a modell, amelyben az állam rendkívül magas lakossági állampapír-prémiumokkal szívja ki a forrást a bankrendszerből, miközben a megtakarítók többségének vagy nincs érdemi megtakarítása, vagy a konstrukciókhoz csak korlátozottan kapcsolódik. A Blochamps korábbi becslése szerint a lakossági állampapírvagyon döntő része, mintegy 60 százaléka a vagyonos felső rétegeknél koncentrálódik, vagyis az extrahozam jelentős része nem a középréteget támogatja, hanem a már eleve jelentős pénzügyi vagyonnal rendelkezőket.
Ha az állam olcsóbb belföldi finanszírozást akar, akkor nem a lakossági direktértékesítés további pumpálása a megoldás, hanem az, hogy az intézményi oldalon képződjön több hosszú lejáratú megtakarítás. Ez egyszerre csökkentené az állam finanszírozási költségét és helyreállítaná a banki versenyt a megtakarítási piacon.
https://hvg.hu/360/20260415_jellinek-daniel-indotek-ingatlan-tisza-vagyonado
A 10 ezer milliárdnál is nagyobb összegű „parkoló pénz” öngondoskodásra ösztönzése
A magyar gazdaság egyik legnagyobb pazarlása, hogy a háztartások hatalmas, alacsony hatékonysággal tartott pénzállományon ülnek. Rekordszinten van a 7400 milliárd forintos készpénzállomány, illetve a lakossági látra szóló- és folyószámlabetét-állomány, mely február végére 10 891 milliárd forintos csúcsra nőtt, ami 16,4 százalékos éves emelkedés.
A következő kormányzatnak célzott programokkal kellene érdekeltté tennie a bankokat abban, hogy a rövid, 1–6 hónapos lekötések, az automatikus megtakarítási programok és az egyszerű, alacsony belépési küszöbű konstrukciók tömegesen elérhetők legyenek.
Első lépésben ilyen intézkedések, illetve az intézményi állampapír-állomány növekedése lehetne feltétele a bankadó és az extraprofitadó fokozatos csökkentésének. A jegybanki likviditáslekötő eszközök szerepének finomhangolásával – különösen a kvótás és célzott eszközök erősítésével – az MNB képes lehet a bankrendszer többletlikviditását nagyobb arányban a piaci közvetítés irányába terelni. Ez nem az alapvető jegybanki eszközök korlátozását jelentené, hanem azok szerkezetének olyan átalakítását, amely a hitelezést és a megtakarítások közvetítését ösztönzi.
A nyugdíjrendszer halaszthatatlan átgondolása
Elképzelhetetlen, hogy 2026 után ne kezdődjön nyílt párbeszéd a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságáról. Ennek egyik legkézenfekvőbb eszköze az öngondoskodás újbóli beemelése a kedvezményes cafeteriaelemek közé. A munkáltatói befizetések kedvezményes adózása egyszerre szolgálná a dolgozói lojalitás erősítését, a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást és a jövőbeni állami teher csökkentését.
Ez nemcsak társadalompolitikai, hanem finanszírozási kérdés is: ha az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári szektor intézményi forrásoldala nő, akkor ezek az intézmények egyre nagyobb arányban jelenhetnek meg a hosszú futamidejű állampapírok piacán. Mivel számukra hosszú távú befektetésről van szó, az államnak nem kell megfizetnie a direkt lakossági értékesítés magasabb kamatprémiumát. Vagyis az öngondoskodás ösztönzése olcsóbbá teheti az államadósság hazai finanszírozását és kiegyensúlyozottabb (hosszabb) lejárati szerkezetet biztosítana.
A növekedési fordulat kulcsa: több forrás a vállalati szektorba
A pénzügyi rendszer csak akkor tölti be a szerepét, ha a megtakarításból beruházás, a betétből hitel, a pénzből termelékenység lesz. A vállalati oldalon ehhez van bázis: 2026 februárjában a nem pénzügyi vállalatok hitel/betét aránya 78,6 százalék volt, a kkv-hitelállomány pedig 2025 végén 6 927 milliárd forintot tett ki. Ennek megoszlása is beszédes: 2 502 milliárd a középvállalatoknál, 2 239 milliárd a kisvállalatoknál és 2 186 milliárd a mikrocégeknél.
Különösen fontos rendbe rakni annak a magyar vállalkozói felfogásnak a beidegződését, hogy az állam pénzügyi támogatásokkal és költségátvállalásokkal mindig minden kis, közepes és nagy szereplő mögött ott áll, mint egy kényelmes biztonsági háló, mert ez jelentősen korlátozza az innovációra és a pénzügyi tudatosságra való hajlandóságot. A következő kormány feladata lesz, hogy a jövőben a várhatóan szűkösebb támogatási forrásokat, érdemi önrészekhez kötve, szorosabb kontroll alatt rendelje valóban megvalósuló, a gazdaságélénkítést szolgáló beruházásokhoz. Az 5-7 százalékos piaci hitelforrás 3 százalékos infláció mellett a működő vállalkozások számára már kigazdálkodható lehet a likviditás finanszírozására. Emellett határozottan vissza kell szorítani azokat a konstrukciókat, ahol az eredetileg fejlesztési célú, olcsó állami hitelforrások támogatott állampapír-befektetésekbe fordulnak, mert ilyenkor az állam valójában kétszer fizet.
Összegzés
Magyarországon az állam nem lehet egyszerre a piac legnagyobb forráselosztója, elszívója és irányítója. A valódi növekedési fordulathoz vissza kell adni a bankrendszer hitelezési bátorságát, a megtakarítóknak pedig a kiszámítható, hosszú távon is értelmezhető ösztönzőket.
A következő kormány sikere nem azon múlik, hogy mennyi új forrást pumpál a rendszerbe, hanem azon, hogy képes-e a több mint 10 ezer milliárd forintnyi, parkolópályán heverő lakossági vagyont a gazdaság vérkeringésébe, a beruházások és az öngondoskodás irányába terelni.
https://hvg.hu/gazdasag/20260415_simor-andras-mnb-tisza-gazdasagpolitka-jegybank
