Thomas Friedman: Gyorsan el fog tűnni az eddig ismert Amerika

A The New York Times háromszoros Pulitzer-díjas szemleírója úgy gondolja, hogy Donald Trump már sok rosszat mondott és csinált, amióta újra elnök lett, de a legveszélyesebb, hogy kirúgta a Munkaügyi Statisztikai Hivatal vezetőjét, és ettől nem sokkal marad el, hogy a hivatalos Amerika jó képet vágott a dologhoz.





Háborút indított a kormány a városi varjak ellen, de kicsi az esélye a szuperintelligens, agresszív állatokkal szemben

Kijött egy friss agrárminisztériumi rendeletmódosítás, amivel a Magyarországon élő, a vidéki üldöztetés elől városokba betelepülő fajt tanítanák móresre. Az nem meglepetés, hogy a rendeletről nem egyeztettek a legfőbb érintettekkel vagy az ő érdekeiket képviselőkkel, ahogy az sem, a kormányzat intézkedése inkább tűnik pótcselekvésnek, mint átgondolt lépésnek. Pedig egyre több a panasz az állatokra.







Hadüzenetet küldött a magyar Auchan minden versenytársának és bejelentkezett a Tesco helyére

A boltláncok ranglistáján az elmúlt években hatodik-kilencedik helyen szereplő Auchan belehúzna a következő években. Duplázná a piaci részesedését és a harmadik helyet szeretné megszerezni a listán. Ez most a Tescóé a tavalyi 912 milliárd forintos forgalmának köszönhetően, ehhez képest az Auchan a múlt évben majdnem 530 milliárd forintot hozott össze. A növekedés érdekében új boltokkal érkezik az Auchan.