Zsiday Viktor szerint valójában borzasztó csapás a fiataloknak és az alacsonyabb jövedelműeknek az Otthon Start
A szakértő szerint a kereslet felpörgetése alacsony kínálat mellett meredeken felveri az árakat, így szinte csak a jómódúak járnak jól.
A szakértő szerint a kereslet felpörgetése alacsony kínálat mellett meredeken felveri az árakat, így szinte csak a jómódúak járnak jól.
HVG
Rákosrendezőnél, a Szegedi úti átjárótól délre kisiklott a MÁV RailTours mozdonya – éppen azon a pályaszakaszon, amit nemrég újítottak fel 3 milliárd forintból, és a munka minőségét sok kritika érte.
HVG
Az általuk májusban kirobbantott árháború átrendezte az EV-piacot.
HVG
Többek között azonnali utalást sem lehet majd indítani, a normális működés péntek hajnalban áll helyre.
HVG
A hűvös idő enyhítette a helyzetet, de már érkeznek is az új lárvagenerációk.
HVG
Korábban Donald Trump a hét végéig szabott határidőt Oroszországnak, hogy tegyen lépéseket az ukrajnai háború befejezésére, különben nem részletezett új szankciókkal kell szembenéznie.
MTI
A Lakhatási Tőkeprogram lebonyolításában részt vevő alapkezelők mögött olyan ingatlanpiaci mogulok sejlenek fel, mint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István vagy Jellinek Dániel, de van kapcsolódási pont Rogán Antallal is.
HVG
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak elsőre nem sikerült teljesíteni a közérdekű adatigénylést.
HVG
Nemcsak az elsőlakás-vásárlók miatt, azok is aktivizálódtak, akik eddig kivártak a vásárlással, de most megelőznék a várható áremelkedést.
HVG
Egy hivatalban levő képviselőt is őrizetbe vettek.
HVG
HVG
MTI
Épphogy nulla fölötti növekedést mutatott be a magyar gazdaság, de a kormány azért már elkezdte bedurrantani a választási pénzszórást, közben pedig új lendületet vett a vámháború, de úgy, hogy az EU a legrosszabbat megússza. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Annyit romlott az amerikai fizetőeszköz reputációja a nemzetközi kereskedelemben, hogy globálisan a hagyományos menekülőeszközökhez fordulnak országok. Egy felmérés szerint ismét felfutóban van az arany, amiben több helyen meglátták a helyi gazdaság javulási lehetőségeit is. Az újonnan életbe lépő amerikai védővámok sem tesznek jót az USA hagyományosan mindent felülbíró fizetőeszközének.
A klímaváltozás mindenkiért eljön, a bolygó hevülése miatt már most tempósan zsugorodnak a kávétermesztésre alkalmas területek, és ez nemcsak a fogyasztóknak, de a farmereknek is nagyon rossz hír. A kávécserjéket nemesítéssel ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.
„Utasítottam a csapatomat, hogy AZONNAL rúgják ki Biden politikai kinevezettjét” – írta a Truth Social nevezetű platformján az amerikai elnök.
HVG
Az Állami Számvevőszék vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a kormánypártoknál minden rendben volt, három ellenzéki pártnál viszont szabálytalanságokat talált.
HVG
A tragikus hirtelenséggel elhunyt TritonLife-vezér valóban a legnagyobb részvényese és a meghatározó irányítója volt a magánegészségügyi szolgáltatónak, de úgy tűnik, pénzügyi szempontból már ennél a vállalatnál is a kormányhoz közel álló szereplők dominálnak, akik a profitot is elviszik.
A külgazdasági és külügyminiszter Esztergomban beszélt arról, hogy a Washingtonnal szemben tehetetlen Brüsszel hogyan akadályozza meg, hogy Trump békét tegyen Ukrajnában, és hogy miért akarják a nyugati politikusok egészen a nyugdíjukig elhúzni a háborút. Vlagyimir Putyin nem került szóba a világháború-közeli helyzet értelmezése során.
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón még arról beszélt, hogy nem kell leegyszerűsíteni aaz állami hitelprogramokat, legfeljebb össze kell hangolni azokat és az utóbbi mára már meg is született.
HVG
Két héten keresztül pályakarbantartást végez a MÁV, több vonat nem fog közlekedni.
MTI