Úgy kell a dánul tudó ügyfélszolgálatos, mint egy falat kenyér
Lassulni látszik Magyarországon a szolgáltató központok szaporodása, miután egyre nehezebben találnak nyelveket beszélő, az informatikához is értő fiatalokat.
Lassulni látszik Magyarországon a szolgáltató központok szaporodása, miután egyre nehezebben találnak nyelveket beszélő, az informatikához is értő fiatalokat.
G. Tóth Ilda
Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni- derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.
hvg.hu
Szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt az egész pályaudvart lezárják. A váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat érinti a változás.
hvg.hu
Konkrétumot nem említett, csak annyit, hogy „elkötelezettek” a béremelés mellett, viszont bírálta az ellenzéket.
MTI
A kormánynak a választás előtt két héttel föltűntek a szegények.
MTI
Aktívak, olykor milliárdos befektetésbe fognak, esetenként pedig Tiborcz köreivel üzletelnek azok a vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedésikötvény-programhoz köthetők. A kötvénybuli miatt feljelentést tett a Transparency International, hivatali visszaélés gyanújával.
A könyvelők szerint sok a probléma a cégkapuval. De nincs mese, szorított az idő, a Belügyminisztérium be akarta vezetni a rendszert még a választások előtt. Ez lett a kapkodás eredménye.
hvg.hu
Ne orosz földgázt vegyen Peking, hanem amerikait, így elkerülhetjük a kereskedelmi háborút. Ezt javasolta Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, aki a New York-i Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott azt követően, hogy Donald Trump 60 milliárd dolláros „büntetéssel” sújtotta Kínát.
Lengyel Miklós
Az óraátállítás 1980-as bevezetése óta egyszer sem voltunk még olyan közel a nyári időszámítás eltörléséhez, mint most. De egyáltalán nem biztos, hogy jól járnánk, ha soha többet nem kéne átállítanunk az óráinkat.
Sztojcsev Iván
Krimibe illő fordulatok tarkítják egy csapat kisrészvényes küzdelmét a volt szlovák kormányfő rokonával, Milan Meciarral a régió legnagyobb gáztartályát birtokló KEG vagyonáért.
A legfrissebb felmérés szerint 2017-ben a vajas-sonkás szendvics átlagára 2,94 euró volt. Mármint a franciáknál, akik megtörnék a világban elterjedt, az életszínvonal összehasonlítására szolgáló amerikai index egyeduralmát.
hvg.hu
A rendszerváltás óta még egyszer sem csökkent olyan nagy mértékben Magyarország lélekszáma, mint tavaly, amikor 59 ezer fővel apadt – derül ki a KSH februári gyorsjelentéséből.
HVG
Amíg nem közelítünk az eurót használó országok gazdasági teljesítményének átlagához, vagy a német gazdaság teljesítményéhez, addig nem kell erőltetni az euró bevezetését - mondta nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről pénteken állította a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd forintnyi pénz van. Az államtitkár tagad, szerinte semmi köze az offshore cég számláján lévő 1,2 milliárdhoz. Szabónak korábban volt olyan ügye, amely miatt még Lázár János is beszólt neki.
hvg.hu
Amikor az ügyfél megválni készül a bankjától, elvárja, hogy ugyanolyan flottul menjenek a dolgok, mint amikor üzletet kötöttek. Egy számla megszüntetése nem tűnik bonyolult műveletnek, ám a gyakorlatban meggyűlhet vele a banki ügyintéző baja is.
Az elnök többek között azt nehezményezi, hogy nem foglalkozik a törvény a bevándorlók gyerekeinek nyújtott segítséggel.
hvg.hu
Nem elég jóváírni 12 ezer forintot, levélben kellett elmagyarázni, kinek köszönhető mindez.
hvg.hu
A bővítésnek köszönhetően évente 19 millió gumiabroncs készülhet az üzemben.
hvg.hu
Hatvanezer hektár van víz alatt. Pont négy évvel ezelőtt államosították a vízgazdálkodási társulatokat, átvették a csatornákat, elvették a vagyonukat. Ezek majd fele meg is szűnt, az átvett vagyonuk ellenértékét még azóta sem kapták meg. A közcélú csatornákon folyik rendesen a munka, ám a földekről a vizet a főcsatornákba vezető árkoknak most nincs gazdájuk.
Szlavkovits Rita