Vizsgálat indul Márki-Zay Péter ellen
Panasszal keresték meg az adatvédelmi biztost amiatt, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester diktafonra veszi a beszélgetéseket. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indít.
Panasszal keresték meg az adatvédelmi biztost amiatt, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester diktafonra veszi a beszélgetéseket. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indít.
hvg.hu
A legnagyobb vesztes Mark Zuckerberg volt, akinek a magánvagyona 10,3 milliárd dollárral esett vissza egy hét leforgása alatt, miután botrányba keveredett cégével, a Facebookkal.
hvg.hu
Hiába mondja azt a kormány, hogy jelentősen emelte a béreket az egészségügyben, a valóságban a dolgozók még mindig túl sokat dolgoznak túl kevés pénzért és a szakma elhagyásán gondolkodnak - ezt mondták a felszólalók a Független Egészségügyi Szakszervezet Kossuth téri tüntetésén. A tüntetésre csak kevesen mentek el.
hvg.hu
Hihetetlen műszaki eljárással oldja meg a Silversea hajótársaság egyik óceánjárójának, a Silver Spiritnek a megnagyobbítását. Középen beékel egy előre megépített 15 méteres darabot.
hvg.hu
A DK-Szolidaritás pályázatot hirdet az informatika korrupció-ellenes alkalmazására, mert Magyarország az EU második legkorruptabb országa – áll a DK közleményében.
MTI
A brit kormánynak elege van a légitársaságok extra díjaiból, és ezért új irányelveket tervez például a névváltoztatásért vagy a beszállókártya újbóli kiadásáért felszámolt díjakról.
hvg.hu
Sokaknak nyárig kell majd várniuk a 12 ezer forintos jóváírásra a fűtésszámlából-tudta meg a Népszava.
hvg.hu
Az itt élők tiltakoznak a tervezett kavicsbánya létesítése ellen, amely az erőművi beruházáshoz termelné az építőanyagot. Az aláírásgyűjtési akciót követően pénteken döntött a helyi választási bizottság, lehet voksolni.
hvg.hu
"Még egy ilyen költségvetést nem írok alá" – fenyegetőzött Donald Trump amerikai elnök, miután bejelentette, hogy elfogadja és szentesíti a fél évre szóló a törvényt.
hvg.hu
Az egykori SZDSZ-es politikus szerint csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a „Soros-hálózat”
MTI
Lassulni látszik Magyarországon a szolgáltató központok szaporodása, miután egyre nehezebben találnak nyelveket beszélő, az informatikához is értő fiatalokat.
G. Tóth Ilda
Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni- derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.
hvg.hu
Szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt az egész pályaudvart lezárják. A váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat érinti a változás.
hvg.hu
Konkrétumot nem említett, csak annyit, hogy „elkötelezettek” a béremelés mellett, viszont bírálta az ellenzéket.
MTI
A kormánynak a választás előtt két héttel föltűntek a szegények.
MTI
Aktívak, olykor milliárdos befektetésbe fognak, esetenként pedig Tiborcz köreivel üzletelnek azok a vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedésikötvény-programhoz köthetők. A kötvénybuli miatt feljelentést tett a Transparency International, hivatali visszaélés gyanújával.
A könyvelők szerint sok a probléma a cégkapuval. De nincs mese, szorított az idő, a Belügyminisztérium be akarta vezetni a rendszert még a választások előtt. Ez lett a kapkodás eredménye.
hvg.hu
Ne orosz földgázt vegyen Peking, hanem amerikait, így elkerülhetjük a kereskedelmi háborút. Ezt javasolta Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, aki a New York-i Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott azt követően, hogy Donald Trump 60 milliárd dolláros „büntetéssel” sújtotta Kínát.
Lengyel Miklós
Az óraátállítás 1980-as bevezetése óta egyszer sem voltunk még olyan közel a nyári időszámítás eltörléséhez, mint most. De egyáltalán nem biztos, hogy jól járnánk, ha soha többet nem kéne átállítanunk az óráinkat.
Sztojcsev Iván
Krimibe illő fordulatok tarkítják egy csapat kisrészvényes küzdelmét a volt szlovák kormányfő rokonával, Milan Meciarral a régió legnagyobb gáztartályát birtokló KEG vagyonáért.