Fontos dolga lesz a héten, ha még nem intézte el

Az idén először mindenkinek elkészítette a NAV a személyijövedelemadó-bevallásának tervezetét, amit még egy hétig ellenőrizhetnek és egészíthetnek ki az adózók. Ha nem nyúlnak hozzá és elfogadják, akkor a tervezet május 22-én adóbevallásnak minősül – közölte Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn a köztévében.



Mások veszik titokban a lakossági állampapírokat

Hónapról hónapra elbüszkélkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azzal, hogy mennyire népszerűek az állampapírok a lakosság körében. A banki kamatoknál jóval nagyobb hozamot ígérő papírok ötödét viszont nem is lakossági befektetők vették meg.





Elpártoltak a dízeltől a németek

Az új autók vásárlói egyre kisebb arányban döntenek dízel modell mellett a Duisburg - derül ki az Esseni Egyetem CAR autóipari kutató intézetének tanulmányából.


Orbán olyan képet posztolt, hogy beleremeg minden elemző

Ez a fotó minden igényt kielégít. Orbán Viktor rajongói örülhetnek: a kormányfő szemmagasságban tárgyal a világ legnagyobb hatalmú vezetőinek zárt klubjával. A kritikusok meg bólogathatnak, hiszen minden despota rajta van!




A diákok 85 százaléka kapja majd ingyen a tankönyvet

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára.







Válaszolt Lázárnak tramtrain-ügyben az NFM

Egyelőre nem tudni, milyen válaszokat kapott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az viszont biztosnak látszik, hogy Orbán Viktor hódmezővásárhelyi látogatásán egyeztetnek a beruházásról.