Nem tudnak elbúcsúzni az atomtól a japánok

Újraindították az ötödik japán atomreaktort is, ezúttal a Fukui prefektúrabeli Takahama erőmű egyik energiablokkját helyezték üzembe – közölte szerdán az atomerőművet üzemeltető Kepco.

  • MTI MTI
Nem tudnak elbúcsúzni az atomtól a japánok

A hármas reaktort kedden indították be, és szerdára elérte azt a szintet, amikor fenntarthatóvá vált a reaktormagban zajló láncreakció. A szakemberek ezután ellenőrzik, hogy jól működik-e a reaktorblokk minden egysége. Pénteken megkezdődhet az áramtermelés, és július elején csatlakoztatják a reaktort a hálózathoz.

Japánban a 2011. március 11-i földrengés és szökőár által előidézett fukusimai atomerőmű-baleset után leállították mind a 42 működő reaktort – összesen 48 atomreaktor van Japánban –, és azóta csak ötöt indítottak újra három atomerőműben. Takahamában tavaly beüzemelték a harmadik és negyedik reaktort, majd néhány hónapra rá egy kerületi bíróság döntése miatt leállították őket, mert a szomszédos Siga prefektúra lakosai ezt kérték beadványukban. 

A Kepco fellebbezett a döntés ellen, amelyet az oszakai felsőbíróság március végén érvénytelenített. A vállalat azzal érvelt, hogy a kerületi bíróság döntése tudományosan nem volt megalapozott, másrészt naponta 200-300 millió jennel, vagyis 536-800 millió forinttal többe kerül neki, hogy más energiaforrás felhasználásával áramot termeljen.

A Kepco meggyőzte a bíróságot arról, hogy a fukusimai atombaleset után olyan biztonsági intézkedéseket foganatosított, amelyek révén erős földrengés és szökőár sem okozhat gondot az atomerőmű működésében, továbbá új evakuációs tervet is kidolgoztak az üzem környékén lakók számára.

Több más hasonló per volt már és van még folyamatban, és a helyi bíróságok egyre gyakrabban döntenek a lakosság javára. A fukusimai baleset előtt Japán energiatermelésének közel harminc százalékát atomerőművek adták.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.