Szerencsejáték-függő? Ha a kormányon múlik, az is marad

Bár látszólag komoly erőket mozgat meg a kormány a szerencsejáték-függőség enyhítéséért, azért valahogy csak úgy alakul, hogy ahonnan nagy pénzek érkeznek a büdzsébe, ott ne csökkenjen a játékosok száma. Ha valaki felismerné, hogy függő, ráadásul tenni is akarna ellene, ki is tiltathatja magát a kártyabarlangokból – de nem mindből. Az állami játékcég monopóliumaiból például nem.



A japán cégek otthagyják Londont?

Tokió figyelmeztette Londont, a japán vállalatok máshová helyezhetik át Nagy-Britanniában bejegyzett érdekeltségeik központját, ha az Egyesült Királyság úgy lép ki az EU-ból, hogy a brit gazdaság kikerül az uniós jogszabályok hatálya alól.


Amszterdam megtelt, a polgármester besokallt

Hollandia legismertebb és legjelentősebb városa hivatalosan nem főváros. Legalábbis abban az értelemben nem, hogy az ország parlamentje és kormánya Hágában működik, és itt van az államfő, a király székhelye is. De az országba látogató külföldiek elsősorban Amszterdamra kíváncsiak.



Elad az OMV: irány Szibéria!

Csökkentené részesedését az Északi-tengeren lévő olajmezőkön az OMV, és inkább Szibériára koncentrál. Más eszközeit is áruba bocsátaná, köztük törökországi benzinkúthálózatát.


És akkor a nyugdíjasoknak többé nem hoz pénzt a postás

Röpke 4 ezer milliárd forintnyi adót követel utólag Brüsszel az Apple-től, a magyar nyugdíjasokat pedig számlanyitásra ösztökélné a kormány. A cigi drágulhat, Mészáros Lőrinc és Orbán Ráhel pedig nagyot futott a médiában. Az IKEA kiállása a menekültek mellett úgy megakadhat a magyar kormány torkán, mint húsgombóc még soha. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.



A kommunista Kína marad az egyetlen igazi globalista ország?

A G20 csúcsértekezletet először rendezik meg Kínában. Abban az országban, mely talán a legtöbbet profitált abból, hogy a pénzek és a munkaerő áramlása csaknem teljesen globálissá vált. Mostanra mintha Peking egyedül maradt volna a porondon. Mindenki más a populista, antiglobalista irányba indult el. Erről írt cikket a G 20 csúcs előtt két nyugati professzor a China Daily című, Pekingben megjelenő angol nyelvű napilap számára.







Orbánék gyorsnaszádját méltatja a La Repubblica

"A népszerű Orbán Viktor Magyarországa szárnyal. A gazdasági növekedés 2,9 százalékos és azt is meghaladó, a munkanélküliség csökkenő (...) a nacionalista kormányok nem hozták hátrányos helyzetbe Lengyelországot és Magyarországot. A befektetők félelmei alaptalanok voltak" – írta a La Repubblica című olasz napilap pénteken az európai országok gazdasági fellendülését bemutató cikkében.





Csak másfél millió svájci frankot keres a FIFA főnöke

Bár már február óta a svájci Gianni Infantino a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, de csak mostantól van érvényes munkaszerződése. Eddig ugyanis vizsgálta őt az etikai bizottság, mely végül is tisztának találta.


Magyarul is állást mert foglalni az IKEA a menekültkérdésben

Az IKEA-katalógus egyik cikkében nem kevesebbet állítanak, mint hogy a menekültek ugyanolyan emberek, mint a katalógust olvasgató polgárok. A felvilágosító, érzékenyítő cikk magyar nyelvű változata politikailag kissé kockázatos, hiszen szembemegy az Orbán-kormány kvótanépszavazást megelőző retorikájával. Az IKEA azonban nem tart retorziótól.